Ugrás a tartalomhoz

Helyszín címkék:

Balaton kiskör kétkeréken, avagy hogyan is érdemes nekivágni 80 km-nek

0:00
0:00

Szalay Ibolya

A Balaton kiskör nem teljesítménytúra. Lehet az is, de nem muszáj. Füredről indulva, Tihanyon át, komppal Szántód felé, majd vissza a déli és keleti part érintésével, egy olyan 80 kilométeres kör áll össze, amelyen ha végigmegyünk, az inkább „mininyaralás”, mint sport. Mi sem rekordot dönteni mentünk, hanem „kiszakadni” a hétköznapokból. A csend, a tó látványa, az idős párok a padokon, a lángos utáni vadászat, a defekt utáni kerékpártolás – mind ugyanahhoz a történethez tartoznak. A Balaton körbetekerése nem lineáris élmény. Vannak benne hullámok. És nem csak a vízen.
A Balaton kiskör nem teljesítménytúra. Lehet az is, de nem muszáj. Füredről indulva, Tihanyon át, komppal Szántód felé, majd vissza a déli és keleti part érintésével, egy olyan 80 kilométeres kör áll össze, amelyen ha végigmegyünk, az inkább „mininyaralás”, mint sport. Mi sem rekordot dönteni mentünk, hanem „kiszakadni” a hétköznapokból. A csend, a tó látványa, az idős párok a padokon, a lángos utáni vadászat, a defekt utáni kerékpártolás – mind ugyanahhoz a történethez tartoznak. A Balaton körbetekerése nem lineáris élmény. Vannak benne hullámok. És nem csak a vízen.

Miről szól a cikk:

  • Hogyan érdemes nekivágni a Balaton kiskörnek
  • Kompozás Tihany és Szántód között
  • Hol érdemes megállni útközben
  • Mit tanít 80 km csend és pár defekt
  • Praktikus infók, megközelítés, kerékpárbérlés

Füredről Tihany felé – a csend első szakasza

Balatonfüredről indulva a tihanyi komphoz vezető szakasz eleinte csak „szép”. A víz végig „kísér”, a forgalom kezelhető, a látvány nem sokat változik. Aztán egyszer csak feltűnik, hogy nincs kihez beszélni. Nincs kommentár, nincs telefon, nincs társalgási kényszer. Kénytelenek vagyunk élvezni a csendet és a saját társaságunkat – ami, be kell vallanunk, egészen vállalható tud lenni.

 

 

Meg-megállunk. Nem azért, mert muszáj, hanem mert jólesik. Ez a szakasz 

nem a tempóról szól.

Nézzük az idős párokat, ahogy egymás mellett ülnek a parton. És hirtelen az a gondolat is megengedhetővé válik, hogy talán nem is olyan rossz megöregedni, ha közben van idő tartalommal 

megtölteni az éveket.

Ha letérünk kicsit a bringaútról, a Tihanyi tájházak és a Tihanyi PIAC placc épp annyi kulturális kitérőt adnak, amennyi nem veszi el nagyon az időt, de hozzátesz az élményhez. Nem kötelező program, inkább opció – mint az életben a legtöbb jó döntés.

Kompon a Balaton közepén – amikor megáll a lendület

A Tihanyrév közforgalmú személyhajó-kikötő nem csak átkelési pont. Ritmusváltás. A kompon állva a Balaton mélykék felülete egészen másmilyen, mint két kerékről nézve. Ott már nem haladunk – lebegünk.

 

 

És közben egészen fura dolgok jutnak eszünkbe. Például az, hogy egy, a tó közepén rekedt pillangó szapora szárnycsapásai vajon tényleg képesek-e földrengést okozni a világ másik felén. Vagy hogy mikor volt utoljára időnk ilyeneken gondolkodni.

Déli part – lángosvadászat és a valóság

A déli part inkább sík terep, gyorsabb, de csalóka. A kilométerek itt könnyebben gyűlnek, és az ember már majdnem elhiszi, hogy ez 

az út sima ügy.

Itt jövünk rá arra is, hogy lángost találni meglepően nehéz küldetés.

 

 

A Rév Kemping és a Siófoki közforgalmú személyhajó-kikötő környéke jó pihenőpont, ha ivóvízre, árnyékra vagy csak némi „ön-vállveregetésre” van szükségünk. Ha pedig nincs saját bringánk, a Balaton Bike Tour Siófoknál van bérlési lehetőség.

Keleti part – Almádi felé. Amikor már érezzük a nap erejét

Balatonalmádi felé a táj újra hullámzóbb, kicsit karakteresebb. Itt már fáradtabbak vagyunk, de ez jóleső fáradtság.

 

 

Az Almádi Jacht Club Kikötő és Étterem és a Balatonalmádi közforgalmú kikötő jó megállóhelyek, ha enni szeretnénk, vagy csak megpihenni, és hagyni, hogy a nap süsse a bőrünket. Meg is pirít rendesen!

Hogyan érdemes nekivágni?

- Induljunk korán!

- Számoljunk pihenőkkel!

- Legyen nálunk defektjavító!

- A komp menetrendjét nézzük meg előre!

Megközelítés

Balatonfüred, Siófok és Balatonalmádi is könnyen elérhető autóval és vonattal. A kompjáratok Tihany és Szántód között rendszeresen közlekednek, kerékpárral is igénybe vehetők. A kiskör nagy része jól kiépített kerékpárúton halad.