Helyszín címkék:
5 élvezetes futóverseny, ahol fergeteges hangulat vár!
- Szabó Sára
Hazánk legizzasztóbb tókerülő ultramaratonja, az UltraBalaton
Magyarok és külföldiek körében egyaránt népszerű hazánk egyik legnagyobb kihívást jelentő ultramaratoni futóversenye, az UltraBalaton. A 211 kilométeres Balatonkerülő verseny jó híréről ad tanúbizonyságot az is, hogy a nevezés megnyitása után minden évben szinte percek alatt elfogynak a helyek a következő megmérettetésre. Érdemes bevésni a naptárba a dátumot, mert rengeteg helyszín kapcsolódik be a versenybe. Nem csak egyéni kategóriában, de váltóban is nevezhetnek az érdeklődők, ezzel lefaragva a kilométerek számát. 2025-ben 19. alkalommal rajtol el a népszerű sportesemény, amely ezúttal kerékpáros kategóriával is bővül. Így a futókat kísérő kerékpárosok mellett azok sem maradnak hoppon, akik két keréken szeretnék teljesíteni a távot.
Az 56 szakaszra osztott tókerülés váltópontjain fergeteges szokott lenni a hangulat, ilyenkor számos vendéglátóegység tárt karokkal várja a futókat, családjaikat és a szurkolókat. Így például – hogy csak néhányat említsünk – Balatonakarattyán a Nánásiék féle Nekem a Balaton kávézó, Keszthelyen a Halászcsárda, Szigligeten a Taco Truck, Badacsonyörsön pedig a Varga Pincészet is készül a jeles eseményre.
Az ősz talán legőrültebb futóversenye, a Made in Mád
Tokaj-Hegyalja szíve-lelke, Mád nemcsak egy varázslatos település, hanem egy fergeteges futóverseny házigazdája is. Az októberben megrendezett esemény a sport mellett kulináris élményeket is kínál: a Wine Run egy világszerte ismert és rajongott rendezvény modell, amely immár hazánkban is elérhető! A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa – Mád Hegyközsége, a Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémia és a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület (SVÉT) csapatainak köszönhetően így nemcsak futásból, de minden évben remek falatokból és kortyokból is kijár a résztvevőknek.
Az esemény fókuszában a gasztronómia áll, mindez autentikus tálalásban, egyenesen a borászatok közreműködésével. Két távon nevezhetünk: 6,5 illetve 12 kilométert is vállalhatnak az életigenlő résztvevők, akik amellett, hogy bejárják a történelmi borvidék egyik legszebb települését, a frissítő pontokon szuper borokat és pazar fogásokat kóstolhatnak, illetve minikoncertek is várják őket! A SVÉT képviseletében remek vendéglátóegységek szolgáltatják a gasztroélményt, és borból sincs hiány. A remek programon nemcsak futóként, hanem kísérőként is érdemes részt venni, hiszen a Tokaj-Hegyalja és a Zempléni hegyek számos egyedi programot kínálnak: családoknak kihagyhatatlan lehetőség a Zempléni Kalandpark libegő parkja, falmászó pályái vagy a bobpálya, és egy könnyed evezés is jó választás a Bodrogon, majd egy kellemes ebéd a gasztronómiai kihívásokban is csúcsra törő hegyaljai települések bármelyikén.
Kalandozás a szőlőtőkék között a Palkonyai Dűlőfutáson
Ha egy olyan terepfutóversenyre vágynánk, ahol a sportélmény mellett a Villányi borvidék gyöngyszem települését, Palkonyát és a környező szőlődűlőket is megismerhetjük, akkor a Palkonyai Dűlőfutás tökéletes választás! A verseny során bepillantást nyerhetünk annak a térségnek az életébe, ahol a villányi borok születnek; a Szent Bertalan Kápolnát, a Vylyan birtok szőlőligeteit, valamint a Kék túra egy-egy szakaszát, számos lenyűgöző szőlődűlőt és annak állatvilágát. Természetesen az útvonal gyalogosan is teljesíthető, de előre szólunk: nem lesz egyszerű. A verseny kiindulópontja a Palkonyai Szőlőhegyen található természetes, zöld környezet. Innen indul három különböző erősségű és távú futópálya, valamint egy gyerekfutam. A pályák jellemzően terepen haladnak, jól láthatóan ki vannak jelölve, de akár le is tölthetjük az útvonalat telefonunkra. A verseny közben frissítőpontokon lehet töltekezni, de helyi finomságokat is kínálnak a szervezők. A verseny után jógán, kerekasztal beszélgetéseken, erőnléti méréseken és kóstolókon szintén részt vehetünk.
Az eseményt egyébként egy lelkes futókból álló csapat hozta létre – akik valami különlegesre vágytak. Ötletüket támogatták többek között a palkonyai borászok és vállalkozók. Érdekesség továbbá, hogy a jólelkű szervezők minden évben támogatnak egy regionális kezdeményezést, ami a hátrányos helyzetű gyerekekért dolgozik.
Vegán kutyás félmaraton Pécs és Abaliget között
A sikeres Pécs-Orfű Félmaraton hagyományait követve 2025-ben hatodik alkalommal indul útnak a Pécs-Abaliget félmaraton, ahol egyéniben és váltóban is nevezhetnek az érdeklődők a teljes a távra – sőt: akár gyerekek is, vagy rövidebb távra vágyó futók is megtalálhatják a számításaikat. A félmaratoni táv a Pécsi Egyetemi Borbirtok területéről indul, ezért a távokat híres pécsi borfajtákról és a kutatóintézetben keresztezett új variánsokról nevezték el a szervezők. A befutónál még fröccsöt is kapnak a célba érkezők!
A rövidebb táv és a kutyás futam az Orfűi Malmoktól indul – amely híres hagyományos kovászos kenyereiről, workshopjairól és malomtúráiról. A cél az Abaligeti Kemping elérése, ahol vegán ebéddel várják minden évben a versenyzőket, amely igazi kuriózumnak számít a futóversenyek gasztrokínálatát tekintve. Levezetésképp pedig a Hertelendi Termálfürdőben lazíthatjuk az izmainkat féláron, ahol különleges szauna élmények várnak. A programot akár teljes hétvégére is tervezhetjük, hiszen a közelben található az Abaligeti Cseppkőbarlang, a Magyarhertelendi Sörfőzde, de barlangtúrára vagy sárkányhajózásra is benevezhetünk – a térség szuper kikapcsolódási lehetőségeket nyújt az egész családnak!
FutaVillány-Futabor: Kalandozás a villányi szőlőhegyen, rozéval megspékelve
A FutaBor egy egyre népszerűbb verseny a futótársadalomban, a kezdeti 100 fő létszám után a 2024-es esemény már egy hónappal a rajt előtt teltházas volt, 500 nevezővel. A megmérettetés különlegessége abban is áll, hogy nyár közepén kevés futóversenyt szerveznek a kánikula miatt, a FutaBor pedig hagyományosan a villányi Rozé Fesztivál hétvégéjén, a július eleji szombaton rajtol el. Villány központjából, a fesztivál szívéből haladnak a futók az elképesztően csodás látványt adó villányi szőlőhegyig, a rendkívül meredek ördögárok nevű helyet érintve. Érdekesség, hogy a hagyományos negyedmaratoni távot soha nem ugyanazon a nyomvonalon teszik meg a lelkes nyári futók.
A verseny során jéggel és tűzoltóautós locsolással hűsíthetnek a résztvevők, a célban pedig habpartival lazíthatnak a befutók. Az útvonalon és a célban a helyi termelők rozéit és pékáruit fogyaszthatjuk. A FutaVillány-Futabor 2025-ben is a csodás villányi szőlőhegyen fog zajlani, a Rozé Fesztivál programjai pedig plusz lehetőséget adnak a FutaBor hétvégéjén a Villányba látogató futóturistáknak.