Helyszín címkék:
Megelevenedik a múlt a kaposvári nyugdíjas, Gosztonyi Zoltán keze alatt
Németh Krisztina
Kaposváron, egy családi ház pincéjének minden szegletében, nagyság szerint sorakoznak a szürkemarha szarvak, csontok, agancsok és a fahasábok. Az egyedi hangulatú műhely egyik sarkában pedig Gosztonyi Zoltán aprólékos munkát végez.
A 71 esztendős nyugdíjast a somogyi fafaragó hagyományok egyik legtehetségesebb képviselőjeként tartják számon. Nem csoda, évtizedek óta tanulja és műveli ezt a mesterséget annak ellenére, hogy elektronikai-műszerész végzettséggel 15 évig dolgozott számítógép-programozóként.
- Egész kiskorban, már háromévesen faragtam. Igaz, akkor csak gyújtóst a befűtéshez. Édesanyám tanítónő volt Balatonszemesen, a Hunyady kastélyban. Emlékszem, az akkori igazgatótól ki is kaptam, hogy mit csinálok a bicskával, de édesanyám csak mosolyogva nyugtázta. Így hát, falusi gyerekként már idejekorán tudtam, melyik fából mit lehet készíteni. A mai fiatalok ezt könyvekből tanulják - emlékszik vissza a kezdetekre Gosztonyi Zoltán.
Nem fafaragónak készült, mégis megtalálta hivatását
"Akkoriban, amikor érettségiztem elvitték azokat a fiatal fiúkat katonának, akik nem tanultak tovább. Azért, hogy ezt elkerüljük, szakmunkás iskolába iratkozott a talpraesettebbje. Köztük én is. Elektronikai műszerésznek tanultam, majd számítógép-programozó lettem. De 15 év után rájöttem, a faragás jobban érdekel. Bár rokonszakmának tartom a kettőt, hiszen mindkettőnek van eleje és vége, mégis a faragással a hagyományokat is ápolom és nem kell folyamatosan tartani a tempót a jövővel" – mondja Zoltán.
Munkásságára jellemző a somogyi pásztortechnikák és motívumok megjelenítése, újrafogalmazása
Gosztonyi Zoltán már János vitéz történetét is megmintázta egy méretes szürkemarha szarvából készült tülkön. De a somogyi pásztorok leginkább környezetük egy-egy eseményét formázták meg. Így kerülhetett egy tülökre a pásztor, a vadász és a hozzájuk köthető erdei jelenetből részlet.
Kizárólag egyedi darabokat készít
"Ha csontból faragok, mindig elő kell készíteni azt. Van benne egy csontmag, amit főzés után kihúzok, majd kipucolok, hogy a csonthártya ne maradjon benne és ne száradjon bele. Ezután lehet elkezdeni dolgozni. De én a szarut kedveltem meg, az másképp viselkedik, mint a csont, a csont ugye hófehér. És attól hófehér, hogy zsír ki van főzve belőle. A szaru enyhén sárgás" – vázolja a különbséget a fafaragó.
Kanásztülök az utókornak, egyedi fésű és csanak a hagyományt ápolóknak
"Számomra a legizgalmasabb, hogy bár már kanász nem nagyon létezik (kanásznak nevezik a pásztort, aki a disznókat őrzi. Nevét a nyáj fejétől, a kantól kapta – a szerk.), mégis készítek kanásztülköt. A tülök a legősibb kommunikációs eszközünk. Nem volna szabad hagynunk, hogy ez elfelejtődjön. Én pedig úgy díszítem azt, hogy mondanivalója is legyen a mai világunkban."
Hagyományőrzés magasiskolája: egyedi és hétköznapi tárgyak is készülnek
Sokan már nem is ismerik a csanakot. Pedig egykoron ez az erdőt és mezőt járó emberek edénykéje volt, amit egy darab fából faragtak és különféle díszítéssel láttak el. Gosztonyi Zoltán még ilyet is készít, sőt vérehulló fecskefű nedvével színezi a mintákat.
Műhelye bárki számára nyitott
Gosztonyi Zoltán eltökélt szándéka, hogy az utókornak ne csak különleges darabok, hanem a mesterség is fennmaradjon. Ezért szabadidejében gyerekek oktatásával is foglakozik. Műhelye pedig egész évben nyitva az érdeklődők számára.
„Minden tárgy egy üzenet. Úgy gondolom, hogy az a régi időknek az időkapszulája. Én pedig azt tervezem, hogy amíg a kés ki nem esik a kezemből, addig ezt biztosan művelem majd.”
