Helyszín címkék:
Minaretek, tűztornyok és templomok csúcsai, adrenalinfüggőknek
Kovács Kata
1. Pompás panoráma a királynék városában: Veszprémi Tűztorony
A 13. századi építmény tetejéről az egész belváros jól látható. A 48 méter magas torony túlélte a történelem viharait és a természeti erők okozta károkat is. Bár az elmúlt évszázadokban többször újjáépítették, külseje alig tér el az eredeti, középkori toronytól. A város fontos jelképe eredetileg őrtoronynak épült, idővel azonban tűzfigyelési célokra alakították át. Tekergő csigalépcsőkön juthatunk fel a körerkélyre, ahonnan madártávlatból tárulnak elénk a város történelmi részei. Az élményt Csermák Antal minden negyedórában megszólaló zenéje teszi felejthetetlenné.
2. Magasan az ég felé tör: Egri minaret
A 16. század végén épült minaret eredetileg a Khetuda dzsámihoz tartozott, ami a török hódoltság után katolikus templomként, majd kórházként működött, végül 1841-ben elbontották. A toronyra is hasonló sors várt, de műemlékként sikerült megmenteni. Kivételes értékkel bír, egyike azon kevés minareteknek, amelyek épen vészelték át az elmúlt évszázadokat hazánkban. Az egri torony 40 méter magas, a körteraszhoz 97 lépcső vezet, a csúcsán látható félholdból kereszt emelkedik az ég felé. Azoknak, akik félnek a szűk, zárt terekben, vagy nem bírják a magasságot, a minaret kívülről nézve is csodálatos látványt nyújt.
3. Két torony közt keskeny palló: Debreceni Református Nagytemplom
Hazánk legnagyobb református temploma helyén a régészeti feltárások szerint mindig is templomok álltak, amik tűzvészben pusztultak el. A ma látható épület munkálatai közel 20 éven át folytak, végül 1827-ben fejeződtek be. A két 61 méteres torony impozáns látványt nyújt, a templomtest szinte rejtve marad mögöttük. A keleti toronyban lifttel egészen a padlástérig juthatunk. A lépcsőkön haladva bibliai makettek láthatók, az épületrészben elrejtett teremben pedig egy bibliatörténeti makettkiállítás várja a látogatókat. A torony legtetején kialakított panorámajárdáról megcsodálhatjuk a várost és a templom tetőszerkezetét. A nyugati torony hazánk egyik legnagyobb harangjának, a Rákóczi-harangnak ad otthont, míg a legfelső szinten található kiállítóteremből a négy égtáj minden irányában élvezhetjük Debrecen panorámáját.
4. A Mecsek csodás látványa tárul fel: Pécsi TV-torony
Hazánk legmagasabb épülete a Mecsekben található, Misina-tetőn áll. A toronyban, körülbelül 22 emelet magasságban, étterem és kávézó fogadja a vendégeket, akik finom fogások mellett madártávlatból élvezhetik a gyönyörű kilátást. Az étterem felett nyitott kilátó található, ahonnan az érdeklődők 610 méterrel a tengerszint felett élvezhetik a Mecsek és az alatta elterülő város lenyűgöző látványát. Az épület érdekessége, hogy ugyanazon a napon, 1973. árpilis 4-én adták át, mint a World Trade Centert New York-ban.
5. Egy különleges szecessziós műalkotás: Szegedi Víztorony
Az ipartörténeti különlegességnek egy szép pihenőpark ad otthont. Hazánk első vasbetonból készült víztornya több mint száz éve látja el eredeti funkcióját, 1000 köbméter víz befogadására alkalmas a mai napig. Azokat, akik vállalkoznak a lépcsősor megmászására, fizikatörténeti kiállítás, színes szódavizes üvegek és gyönyörű panoráma fogadja. A toronyban helyet kaptak olyan dokumentumok is, amelyek az egyedülálló épület történetébe engednek bepillantást. Habár a modern kor számára már egyáltalán nem olyan meghökkentő az építmény, mint az a maga idejében volt, a modern és a szecessziós elemek ötvözésének köszönhetően, még ma is különleges látványt a víztorony.
6. Kilátó a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál: Győri Püspökvár-Toronykilátó
A csonka torony Győr belvárosának szívében, a Káptalandombon áll. Az épületegyüttest I. István király alapította, de a vár alapjaiban római kori építések nyomai is felfedezhetők. A toronyban megismerkedhetünk a püspökvár megépítésének történetével, és megtekinthetjük a győri püspökök portréit, valamint címereit. Az épület legfelső szintjére szűk csigalépcső vezet, ahol korabeli felvételeken elevenedik meg előttünk Győr városa, végül a kilátóba érkezve tárul elénk a modern város csodás látképe.
7. A Dunakanyar legszebb látképe: Esztergomi Bazilika kupolakilátó
A főszékesegyház méretei impozánsak, a látványa páratlan. A bazilika előcsarnokát 8 hatalmas oszlop tartja, a homlokzat felett a monumentális kupola látható. Az épület belső terei is gazdagon díszítettek, a türkiz kupolába szűk csigalépcső vezet. A 400 lépcső megmászása után körteraszon szinte megszédít a magasság és az elénk táruló panoráma. A székesegyházban tett látogatás fénypontja minden kétséget kizáróan a kupola, amit hazánk legvastagabb falai tartanak már több mint 150 éve.