Ugrás a tartalomhoz

„Hiszek mindenben, ami egyedi” – tematikus szállodafejlesztések vidéken

0:00
0:00

Francisck Réka Alíz

Interjú Magyarország egyik legjelentősebb turisztikai ingatlanberuházójával, Szepesi Richárddal.
Interjú Magyarország egyik legjelentősebb turisztikai ingatlanberuházójával, Szepesi Richárddal.

A Marriott BalaPort Lake Balaton szálloda- és apartmankomplexum javában épül, ez lesz a harmadik ötcsillagos szálloda-fejlesztésed. Segítesz bepillantani a jövőbe? Milyennek álmodtad meg?

Egy katamaránra emlékeztet az épület, belsőépítészetileg picit meghökkentő – talán megengedhető, ha azt mondom, hogy szexi lesz. A francia Riviéra 1960-as évekbeli csillogását idézi a stílus, a dolce vita olasz életérzésével megspékelve.

 

Könnyed, nagyvilági sikk és luxus, mely például Saint Tropez-ra oly jellemző – s nekem meggyőződésem, hogy ami Franciaországban Cannes, az Magyarországon Balatonfüred.

Ezt a hangulatot szeretnénk a Zákonyi Ferenc sétányra nyíló épületegyüttesben és környékén megteremteni. Erre nagyon szépen rá tud kapcsolódni a gasztronómia; a komplexumban 4 vendéglátóhelyet tervezünk nyitni – ehhez a Zsidai Csoport szakértelmét és több évtizedes tapasztalatát hívjuk segítségül. Egy emblematikus bár is elengedhetetlen – ha úgy tetszik, kelléke mindennek, csakúgy, ahogy a kikötő: a 203 férőhelyes BalaPort már 2022-ben elkészült, s merem állítani, hogy a magyar tenger egyik legmodernebb kikötője, egyben a hazai vitorlázás meghatározó bázisa. A partra nyíló, 102 szobás szálloda és 24 apartman a terveink szerint 2025-ben debütál, a Marriott International szállodahálózat első vidéki tagjaként – ezzel tehát történelmet írunk. Marriotton belül a jól csengő, a francia vonalra szépen rezonáló Le Méridien brand égisze alatt üzemel majd, beltéren és kétszintes teraszos kültéren közel 2500 négyzetméteres beach és spa részleggel és 196 férőhelyes mélygarázzsal kiegészülve.

Milyen elvárásokat támasztasz a komplexummal szemben?

A Szepard portfólión belül ez a ház lesz a koronán az ékszer. Ahogyan a BalaPortban is ott áll a Nemere. Azt gondolom, hogy a komplexum több fronton is hozzájárulhat a város fejlődéséhez: azon túl, hogy a négy évszakos üzemelés révén biztos munkahelyeket teremt, a szezon meghosszabbításának is eszköze lehet, s a hosszabb idényre a konferenciaturizmus erősödését prognosztizálom, különösképpen a tavalyi évben a gyalogos távoságra átadott konferenciaközpontnak is köszönhetően. Balatonfüreden is túl nézve, az egész térség nemzetközi fellendülését is még előbbre mozdíthatja egy ilyen szálloda – például megmutathatjuk a Káli-medence kimagasló gasztronómiáját a vendégeinknek, transzferrel utaztatva őket többek között Köveskálra. Fontos kiemelni, hogy a BalaPort úgynevezett „adults only” tematikára épülve a felnőtt – elsősorban szabadidős – utazók számára kialakított környezetben teszi majd lehetővé a teljes kikapcsolódást.

Örülök, hogy szóba hoztad a tematikát. Szokásoddá vált tematikus szállodákat építeni. Miért?

Mert abban hiszek, hogy a helyesen megválasztott, a megszokottól eltérő stílus nem válik egykönnyen avittá, így, ha nem is az örökkévalóságig, de hosszú távon mindenképp értékálló.

Az idő és az első két szállodám, az arab világot idéző egerszalóki Mesés Shiraz Hotel, és a pár évvel később – épp a recesszió idején – megépült, mind megjelenésében, mind szolgáltatásaiban nyugat-afrikai ihletésű Bambara Hotel is ezt igazolja.

A Dreamland Holding Zrt. égisze alatt megvalósult, 2023-ban átadott két ötcsillagos hotel szintén: a 109 szobás Mövenpick BalaLand Resort és FamilyPark Szántódon a 80 nap alatt a föld körül című Verne-regény által inspirált dizájnnal és szolgáltatásokkal várja a vendégeket, míg a Minaro Hotel MGallery Tokajban Eldorádót, s Dél-Amerikát kelti életre a szőlődombok ölelésében, egy andezitbánya kellős közepén. Ez az a hely, ahol Tokaj folyékony aranya, azaz az aszú találkozik a „rendes” arannyal. Mindegyik szálloda 100 szoba körüli – ez az a méret, ami már nem kicsi, de még nem is túl nagy, azaz emberléptékű és gazdaságos. Nevezhetnénk ezt egyfajta méret-tematikának, s folytatom a sort a célcsoport-tematikával: a Mesés Shiraz Hotelt egy ponton átfordítottuk 14 felnőttbaráttá, a Minaro a 16 korosztályt fogadja, a BalaLand maximálisan családbarát módon kiváltképp a 2-6 éves gyerekekkel érkezőket várja tárt karokkal. 

Szintúgy családbarát az erdei környezetben a Bükkben a Bambara Felsőtárkányban, melynek szabadidős kínálatát fejlesztendő, elkészült a Bükki Rejtélypark, minden korosztály örömére. S akkor ott van még a lokáció-tematika: ha erdő, akkor Bükk, ha víz, akkor Balaton, ha gyógyvíz, akkor Egerszalók, ha bor, akkor Tokaj. Ezek mind jól körülírható témák, s a tematizálás egy gigaberuházás esetén ugyanúgy működik, mint kisebb léptékben. Több mint 20 éves szállodafejlesztő és szállodatulajdonosi tapasztalatom alapján, illetve a négycsillagos prémium Shiraz és a Bambara számait látva kijelenthetem, hogy stabilan lehet építeni azokra a magyar vendégekre, akik hosszúhétvégéken el-elmennek pihenni, s ilyenkor sokuk a különleges,- és a wellness-szolgáltatásokat keresi. Rendszeresen vissza is térnek, amennyiben kedves a személyzet, kitünő a konyha, családias a hangulat és a minőség idővel sem süllyed. Az ötcsillagos Minaro esetében már a külföldi közönséget is meg kell céloznunk. Nem véletlen, hogy azt a házat és a BalaLand-et is egy nemzetközi szállodaláncnak, nevezetesen a francia Accornak adtuk üzemeltetésre.

Van még valami a tarsolyodban?

Igen, előkészítési stádiumban van a sok-sok éve bezárt visegrádi Lepencefürdő újjáélesztése – vannak elfogadott koncepciók, az önkormányzattal folyamatosan egyeztetésben vagyunk, de erre a témára kedvezőbb piaci helyzetben, fürdő-támogatás esetén fordulunk rá. Idénre ütemeztem és már el is kezdtem a Bambarát és később a Shirazt érintő felújítási munkálatokat – megtartva, újraépítve, sőt növelve a tematikát és az építészeti minőséget. Ezek normál üzemidő mellett zajlanak, ahogy a korábbi években megvalósult bővítések is lefolytak, zavartalanul.

Hogy látod, a gyerekeid átveszik majd egyszer a stafétát?

Szüleim habitusának okán én arra voltam predesztinálva, hogy vállalkozó legyek. Tanultam üzletvitelt és informatikát az Egyesült Államokban, politológiát itthon, elvégeztem az ELTE jogi karát, MBA diplomát szereztem a CEU-n. Mindig mondják, hogy a tanulás jó befektetés, de manapság ez különösképpen igaz, és a gyerekeim is javában tanulnak még, a legidősebb fiam a Yale-en, de a második fiú és a harmadik gyerekünk, a lányom is Amerikába, kiváló egyetemre készül. 

Feleségem az első naptól kezdve segíti a munkánkat, a belsőépítészeti tervezések és fejlesztések mellett a működő szállodáknál a konyha és a wellness részlegek szakmai segítésével foglalkozik. Amit felépítettem, úgy hiszem, a gyerekeim nélkül is tud működni, közel 400-500 fős személyzettel, nagyon képzett és lojális vezetőkkel, ám, amennyiben úgy gondolják, hogy itthon helyezkednének el, szállodaiparban, ráadásul a család érdekeltségi köreibe tartozó cégeknél, természetesen nem fogok akadályt gördíteni az útjukba. Meglátjuk...

Hirdetés