Nyulaktól a hímes tojásig: ezt érdemes tudni a húsvéti hagyományokról és népszokásokról

Időszámításunk szerint 325 ismerős dátum lehet középiskolai tanulmányainkból: ekkor volt a Niceai Zsinat, amelyen egyebek mellett a húsvét pontos idejét is rögzítették. A húsvét-kalkulációhoz a tavasz első holdtöltéjének időpontjára van szükségünk. Ezután már csak az ezt követő első vasárnapot kell kibogarászni a naptárból, és rá is leltünk húsvét vasárnapjának időpontjára. 

A keresztény hagyományok szerint húsvétkor Jézus keresztre feszítését (nagypéntek) és feltámadását (húsvét vasárnap) ünnepeljük. A húsvét hétfő vallási jelentősége minimális, ám a kapcsolódó népszokások miatt annál izgalmasabb. 

Március beköszöntével a legtöbben már csillapíthatatlan tavasz-lázban élünk. Szomjazzuk a simogató napsugarakat, a kék ég látványát és a levegő semmihez sem hasonlítható, megújulással kecsegtető illatát. 

Hasonló érzéssel várták a tavaszt őseink is, nem véletlen, hogy a pogány hagyományok szerint a tavaszi napéjegyenlőség a megújulást, a fényt és az újjászületést jelképezi, amelyeket minden évben megünnepeltek. A pogány tavaszköszöntés, hagyományok és szokások hatással voltak a keresztény ünnepre is. Lássuk, hogyan!

A húsvétvasárnap egyik fő attrakciója az ételszentelés, amikor egy kosárban bárányt, kalácsot, sonkát, tojást és bort visznek a délelőtti misére, ahol megszentelik a finomságokat. Úgy tartják, hogy a bárány a Jézus által hozott áldozatot, a bor Jézus vérét, a tojás pedig az újjászületést szimbolizálja. 

A tojással kapcsolatban van még egy érdekességünk: az egészben főtt tojást a családi összetartozás jelképének is tartják. A hagyomány szerint ugyanis a húsvétkor közösen főtt tojást fogyasztó családtagok akkor is visszatalálnak egymáshoz, ha valamilyen galád viszály hosszabb-rövidebb időre elválasztja őket egymástól (szerkesztői észrevétel). 

Húsvéthétfő az a nap, amikor végre az addig takarásban musszogó húsvéti nyúl is fellép a porondra; és persze hozza magával a tojásait is. Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy tulajdonképp mi köze van a tapsifüleseknek Krisztus feltámadásához? Nos, semmi: a tapsifüles a pogány termékenységi ünnepek “hagyatéka.” Akkoriban úgy tartották, hogy a nyúl, szapora állat lévén, az élet ígéretét hordozza magában. Más szavakkal: annak reményét hozza el, hogy az esztendőben bőséges lesz a termés. Akad még egy érdekesség: a középkorban valamiért elterjedt az a nézet, hogy a mezei nyúl szűzen is képes vemhessé válni. Ez pedig olyan párhuzam volt, amivel a Mária-kultusz hívei is azonosulni tudtak.

Ahogy már fentebb fejtegettük, a tojás is az új életet, illetve a termékenységet szimbolizálja. Ez lehet az oka annak, hogy a locsolkodás keretében a leányok éppen tojást adnak a fiatalembereknek. Az pedig, hogy kezdetben minden tojás piros színt kapott, ismét egy vallási utalás: a piros Krisztus vérét testesíti meg. A tojások díszítése ugyanakkor nem pusztán az európai kultúrkörre jellemző: egyes kutatások szerint Afrikában már 60.000 évvel ezelőtt is díszítettek tojáshéjat. Igaz, icipicit könnyebb dolguk volt, – már a díszítés tárgya okán – hiszen tyúktojás helyett strucctojásra karcolták fel a cikornyákat.

A víznek tisztító, megújító hatását nem szükséges magyarázni: ha volt eső tavasszal, bőven volt mit learatni az esztendő második felében. A locsolkodás ebből is kinőhette magát, ám egyes források egy érdekes történet is említenek ehhez kapcsolódóan: Krisztus feltámadásakor az asszonyok állítólag olyan lelkesen – és hangosan – ünnepeltek, hogy a sírt őrző katonáknak vízzel kellett lelocsolniuk őket azért, hogy kissé lecsillapodjanak… Hiszünk-e benne, vagy sem, amikor idén húsvétkor két csokinyúlfül majszolás közepette a szomszéd váratlanul lespriccel kölnivel, vagy szerencsésebb esetben friss vízzel, jusson eszünkbe: ezzel lehet, hogy bebiztosítottuk magunknak a bőséget!