A művésznő szakmai pályája
Kovács Margit Kossuth-díjas magyar kerámiaművész, érdemes és kiváló művész Győr szülöttje. Tanulmányai alatt itthon grafikát, később Bécsben keramikus-művészetet tanult. Tovább képezte magát Münchenben keramikusként és szobrászhallgatóként. Míg korábban a díszítő műtárgyak alatt a plasztikai formálást tanulta, később Koppenhágában a funkcionális használati tárgyakat kezdte megformázni. Majd egy francia porcelángyárban, Sevresben dolgozott, ahol megtanult dolgozni a porcelánnal, továbbá a samottos és a zsánerfigurák formázását sajátította el. A népi korongozási technikát ötvözte a már tanult érzékeny plasztikai formázással így egy különleges, egyéni stílust ért el, amely felölelte a képző- és iparművészeti műfajt egyaránt.
A keramikus munkásságának mérföldkövei
Kovács Margit pályájának fejlődésén minden szakaszban nyomot hagyott az aktuálisan tanult stílus, vagy a nemzeti kultúra, ahol éppen élt, fejlődött. Munkáiról mindig a bensőségesség, az emberközpontúság sugárzik. Egyedülálló, összetéveszthetetlen stílusa rendkívül gazdag életművében végig követhető. Az első időszakban, a harmincas években korongon dolgozott, ekkor kisplasztikákat, reliefeket készített. Majd falképekkel, népi folklórt idéző dísztárgyakra tért át. Nagyon jellemző kivitelezése, hogy a kisebb figuramotívumok kúpformát, a nagyobbak oszlopot alkottak. Elkezdett kísérletezni a fényes fedőmázakat leváltó matt festéssel is. A pályájának második szakaszát az ötvenes éveket követő időszak jelentette. Ekkor fordult át inkább a népiesebb, paraszti világot ábrázoló zsánertémákra. Féldomborműnek látszó élőképjellegű, színes falképeket kezdett el létrehozni. A realisztikus kisplasztikáknak mondanivalója volt, kisebb történeteket ábrázolt. Majd egész nagyméretű figurákat is korongozott. Változtak a színei is, háttérbe került a terrakotta és samottra váltott. Témáját tekintve belenyúlt a mitológiai és mondakörbe.
A Kovács Margit múzeumban látható legismertebb művek
A tárlaton láthatóak a művésznő statikus és dinamikus munkái is. De emellett felfedezhetőek olyan művek, amelyeken nagyon bonyolult mozgásmintákat is tudott ábrázolni, ami a kerámiaművészetben igazán nehéz feladat. Ilyen például a Titkos találkára menő hölgyike, amely első ránézésre is sejtelmesnek mondható. Az ismert művénél megoldotta, hogy beborította a hölgyet egy kendővel, de látszik is az arca meg nem is. Az arc ábrázolásánál félig meddig lehet követni a figurának a szemét, orrát, száját, de mégis kicsit a homályba vész. Ezzel a finomhangolású technikával el is hisszük, hogy ez a „hölgyike” valóban egy titkos találkára igyekszik. Az 1951-ben készült Anyám című alkotása iskola példája annak, hogy egy művésznek, hogy kell az érzelmeket átvetítenie a munkájába. A fejszobor nagyon mély érzelmekről vall, amit az édesanyja iránt érezhetett a művésznő. Nagyon szép a beállítás, nagyon kedvesen ábrázolja az édesanyját, érzékletesen sikerült visszaadnia az édesanyja szelíd jellemét és a kettőjük közt vélhetően szoros, bensőséges viszonyt. Az 1969-es Mag című művében különleges mitológiai értelmezést kapott az életfa ábrázolása. A szárba szökkenő fa, a felreppenő madárka, a jobb alsó sarokban a vetőmagot szóró, avagy az életet elindító és a bal felső sarokban gyermekét babusgató szülők, mint a fa gyümölcsét aposztrofálja. Elgondolkodtató ez a műve. Az esőleső című szobor azokat az embereket ábrázolta, akiknek a munka végeztével az volt pusztán a dolga, hogy az eget kémleljék, lesz-e eső. A népies öltözékben ábrázolt nő, munkája az volt, hogy megjósolja, milyen lesz a másnapi időjárás, milyen munkálatokat tudnak majd végezni a földeken. Kovács Margit ábrázolásában a nők általában szőkék és kék szeműek, ez egy idealizált, meseszerű kép. Kovács Margitot, Gádor Istvánnal és Goda Gézával együtt a modern magyar kerámiaművészet megteremtőjének tekintjük. A művész alkotásai egységes hatásúak, sajátosan egyéni hangúak, egyszerre magyar és európai.
