Elfeledett soproniak

A kiállítás, valamint a könyv első kötete a soproni zsidóság középkortól kezdődő, közel hétszáz éves történetét öleli fel. A könyv második kötete az egykori soproni zsidó életformát mutatja be, amely egyedülálló a magyar zsidóság helytörténetének feldolgozásában.

Tárkányi Sándor a minden soproni számára a mai napig is különleges Várkerület épületeit is kutatta a Soproni Levéltárban. Nagyon érdekelték az épületek eredeti tervei, az üzletportálok míves grafikái, a korabeli fotók az épületekről és használóikról. Számos korabeli, érdekes tervrajzra, iratra, reklámra bukkant kutatásai során. Közel egy éves levéltári búvárkodás után egy részletes tanulmány is megjelent pl. a Várkerület 69. (ma 70.) számú házról. Célja az volt, hogy egy várkerületi épület építéstörténetén, az épület tulajdonosainak, bérlőinek családi történetein keresztül mutassa be a soproni kereskedő utca több mint 200 éves történelmét. De miért is különleges a Várkerület?

Maga Sopron városa lassan 750 éves lesz, a város a római korban, Scarbantia néven vált kereskedelmi központtá, a Borostyánkő út mentén. A Várkerület mai épületei valójában a várfalon kívül letelepedett kereskedők standjaiból nőtték ki magukat. A legkisebb ház csupán 1,20 méter széles, az említett 70-es sz. ház szomszédságában található, érdemes megkeresni!

„A Várkerület 70. számú ház első tulajdonosa 1790 körül Schneider Mária Zsuzsanna volt. Az 1820-as telekkönyv már Tschurl György Dániel vaskereskedőt jelöli meg házbirtokosként. Feltételezhető, hogy az addig egyemeletes, copf stílusú homlokzattal épült lakóházat az új tulajdonos bővítette egy plusz emelettel. Az 1815-ben készült emeletráépítést Handler Jakab klasszicista építőmesternek tulajdonítják. A kismartoni születésű Handler 1803-ban kapott Sopronban polgárjogot, atyjától tanulta az építő mesterséget. A második emeleti ablakok alatt egységes könyöklőpárkány húzódik, alatta mindhárom mezőben kötény sasokkal, elosztva az építtető G D T kezdőbetűivel (Georg Daniel Tschurl). A háromtengelyes homlokzatot egytagú főpárkány zárja le, alatta fríz koszorúból és rozettából, valamint az 1815 évszám” – tudjuk meg a kutatásból.

A ház büszkélkedhet az első kirakattal is, amelyet 1855-ben alakítottak ki, Heuffel Károly kereskedő egy fa üzletportál engedélyezését kérte. Feltételezhetjük, hogy ekkor már a Tshurl család a földszinten lévő üzletet bérbe adta. A terven Bergmann C K asztalosmester aláírása szerepel. Az épület teljes földszinti hosszában végigmenő fa portál az épület kétszárnyú bejárati ajtaját is körbeépítette, ezáltal egységes és nagyobb kirakatfelületet adott a benne működő kereskedésnek. Az üzletportál kb. 30 cm-rel épült a meglévő homlokzati sík elé. A fa üzletportált pár évtizeddel később módosították. Ekkor Trogmayer Gyula bádogos és Trogmayer Károly kefekötő voltak a bérlők. Később itt kapott helyet “A Modern Ékszerészház” is, a mellette lévő kefegyár a hátsó, udvari szárnyban működhetett, a földszinten és az I. emeleten. Az Ékszerészház kirakatában különféle órákat, ékszereket lehetett látni, a másik oldalon, kefegyárhoz illően kefék, pamacsok, pemzlik sorakoztak. Az épületben 1935 februárjában óra, ékszer- és bijouterie-kereskedésre iparjogi engedélyt kapott az 1894-ben, Debrecenben született Spitzer Ignácné Friedmann Szeréna. Férje, Spitzer Ignác aranyműves, 1888-ban született Budapesten; lányuk, Lili, Sopronban született 1932-ben. Ezt követően Stössl Emil óra- és ékszerkereskedése kapott helyet a házban. A német megszállást követően, 1944 áprilisában sorra jelennek meg a hazai zsidóság gazdasági tevékenységét felszámoló, vagyonát lefoglaló rendeletek. Április 16-án a zsidók vagyonát – beleértve az ingatlanokat, ingóságokat és értékpapírokat – helyezik zár alá, pár nappal később a zsidó üzleteket és azok árukészleteit foglalták le. A polgármesteri hivatalban 1944. május 1-jén készült, zár alá vett soproni zsidó üzletek listáján 159 üzlet szerepelt, ebből 77 volt a Várkerületen. Mind a Stössl, mind a Spitzer család tagjait deportálták, eltűntek. Csak Stössl Emil tért vissza a városba. 

1952-ben az épületet és az üzletek nagy részét államosították. Az 1966-ban, az „amnesztia hetén” a körutat gépkocsi áradat lepte el, amely az 1956-ban emigrált honfitársaink tulajdona volt, hiszen abban az időben ennyi nyugati autó nemhogy Sopronban, de még a megyében sem volt. A hazalátogatók a gyermekeknek már Sopron határában cukorkákat, csokoládét osztogattak. Az üzletek fölötti reklámfeliratok az új üzletek profilját hirdették – Népművészet, Háziipar, Papír-írószer, Édesség, Konfekció –, az egykori bérlők nevei teljesen eltűntek. A régi képeslapokon is látható kockakő burkolatot az aszfaltburkolat váltotta fel, amely ma már ismét térköves burkolást kapott. A magával ragadó család- és épülettörténet csak egy kis ízelítő az „Elfeledett soproniak” történeteiből. A vezetett túra hatalmas élmény és kuriózum, ne hagyjuk ki, ha Sopronban járunk!