
Helyszín címkék:
Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére
Forrás: sajtóközlemény
„Az idei Szigettel egy új fejezet nyílik a fesztivál életében, melynek középpontjában továbbra is a különleges atmoszféra, a sokszínű programkínálat és a felejthetetlen élmények állnak” – mondta Kádár Tamás főszervező. „Az idei évben azonban megannyi újítással is előrukkolunk” – tette hozzá. Mint elmondta, az újítások sora – az eddig jól működő elemeket megtartva - a programstruktúrában, a vizuális megjelenésben és a szolgáltatásokban is megmutatkozik majd a 2025-ös Szigeten.
Már az érkezéskor láthatjuk, hogy az ikonikus K-híd egy erős, vizuális köntöst kap: hatalmas, színes madarak raja repül majd át a K-híd pillérei között a Szabadság Szigetére, ahol egy megújult fogadótér várja a látogatókat. A legszembetűnőbb változásnak ígérkezik, hogy a fesztiválváros nyüzsgő világában olyan „negyedeket” építenek fel, melyekben vagy a műfaji hasonlóság okán jelennek meg együtt egyes programhelyszínek, vagy épp a multikulturális sokszínűség adja az adott negyed jellegzetességét.
Különböző művészeti és élményprogramok sorakoznak például az új Paradox helyszínen, az elektronikus szcéna legjobbjai lépnek fel az új Delta District-ben vagy a legnagyobb világsztárok a Nagyszínpadot és a Revolut Színpadot magába foglaló Central Parkban. A Sziget északi részén a North Field vár a Magic Mirrorral, a folyton megújuló művészeti helyszínnel, az ArtGardennel vagy a Light Stage-dzsel. Még északabbra a Sziget Beach lenyűgöző installációkkal és pop-up előadásokkal csalogat, míg a Sziget megújult fogadóterénél található majd az Impact Island, ahol a civil szervezetek és az XS-Land mellett saját helyszínnel jelentkezik a TEDx Budapest – a részletekért érdemes az oldalon elkalandozni.
A legnagyobb zenei helyszínek, mint a Nagyszínpad és a Revolut Stage fellépői pedig rendkívül aktuálisak és nagyon sokszínűek. A Nagyszínpad headlinerei közt ott van, a rap, trap és R&B és country műfajok koronázatlan királya, Post Malone, az év legjobb pop albumának kikiáltott lemezét tavaly nyáron bemutató Charli XCX, valamint a világ egyik legnépszerűbb előadója, a tavaly friss lemezzel jelentkezett Shawn Mendes. Szintén a nagyszínpad fellépői közé érkezik, a Grammy-díjas Nelly Furtado, aki több mint 20 milliárd streameléssel, 45 millió eladott lemezzel, megannyi listavezető slágerrel és újító stílusú dalaival a popzene megkérdőjelezhetetlen ikonjává vált, továbbá az utóbbi időben hihetetlen népszerűségre szert tett Chappell Roan, a művészet, a zene és a technológia lenyűgöző metszéspontjában működő, a Tale of Us-ból is ismert Anyma, aki jelenleg a világ egyik legsikeresebb producere és visual artist-ja, valamint a Grammy-díjas amerikai rapper, énekes, dalszerző, színész és producer Kid Cudi.
A sztársor azonban ezzel nem ér véget a Nagyszínpadon, hiszen fellép majd – mások mellett -, FKA Twigs, Rilès, Little Simz, The Last Dinner Party, de érkezik a Sziget első K-pop sztárja is, a Kiss Of Life. Egyedülálló hazai produkcióknak is helyt ad idén a Nagyszínpad, ahol Pogány Induló a Parno Graszttal érkezik egy egyedi fellépésre és Дeva, aki pályafutásának legnagyobb koncertjére készül a Napfonattal közösen.
A Revolut Színpad felhozatala szintén izgalmas képet mutat idén is. Kiemelhetjük közülük Ausztrália legszínesebb elektro-glam-pop duóját, az Empire of the Sun-t, az utánozhatatlan hangzásvilágú szettjeiről ismert Justice-t, vagy a Papa Roach-ot is, akik idén ünneplik első lemezük évfordulóját és vadiúj dalokkal is jelentkeznek. Szintén a Revolutra érkezik az elektronikus zene elmúlt több mint két évtizedének meghatározó ereje, Caribou, az angol indie rock zenekar, a Blossoms, a korai gabber és hardstyle, valamint a punk és wave zene elemeit ötvöző Brutalismus 3000, és a Sziget is az egyik állomása lesz a svéd post-hardcore zenekar, a Refused búcsúturnéjának. És természetesen hazai fellépők is színpadra lépnek a Revoluton, így Krúbi, Co Lee vagy az Elefánt koncertjein bulizhatunk majd nagyokat.