Helyszín címkék:
Itáliai dolce vita Balatonbogláron
- Szabó Sára
Amint belép hozzátok az ember, feltűnik neki, hogy a Pavilon izgalmas keveréke a balatoni retróságnak, és az észak-olaszországi lazaságnak.
Robi: Régóta szemeztünk ezzel az épülettel, annak idején szövetkezeti italboltként funkcionált. Miután sikerült lecsapnunk rá, zsibiről zsibire járva gyűjtöttem össze a berendezést. Van itt a szocreál klubfoteltől a gyerekkorunkból jól ismert optikai szálas lámpáig mindenféle retró kincs. Viszont ami az ételeket illeti, szóba se jöhetett a lángos meg a rántott hús.
Dorisz: Magas minőségű alapanyagokból, olaszos ízvilágú ételeket álmodtunk az étlapra. Több mint két évtizedet éltünk Dél-Tirolban, és ott is az vendéglátóiparban dolgoztunk. Az olasz gasztronómia mostanra már bennünk (is) él.
Mi sodort ki titeket annak idején Olaszországba?
Dorisz: Budapesten dolgoztam egy utazási irodában, amikor barátnőm felvetette, hogy menjek ki hozzá Észak-Olaszországba, a német és olasz nyelvű Meranóba. Semmiképpen nem akartam kiköltözni, de esküdözött, hogy az egy csodálatos hely. Végül meggyőzött. Robi akkor Ausztriában dolgozott szakácsként, de amikor megismerkedtünk, őt is beszippantotta Merano. Marie és Bruno is ott született.
Mégsem vertetek gyökeret, a több mint két évtizedes kétlakiságot 2020-ban feladtátok, és végleg hazaköltöztetek.
Robi: Igen. Az évek során annyi receptötletem lett, hogy eldöntöttük, vállalkozást indítunk. Mindeközben egyre jobban hazahúzott a szívünk. Nem volt kérdés, hogy itthon valósítjuk meg az elképzeléseinket. A Pavilon elstartolása után még öt évig ingáztunk, szeptembertől májusig kint dolgoztunk, majd hazajöttünk szezonra. A kétlakiság azonban már nagyon terhes volt, s a koronavírus szülte helyzet végképp afelé terelt minket, hogy felszámoljuk a kinti életünket.
Annyira ragaszkodtok a magas minőséghez, hogy több alapanyagot is egyenesen Olaszországból hoztok Balatonboglárra, ugye?
Robi: Igen, a lisztet, a tésztákat, a paradicsompürét, crudo sonkát, az élesztőt, sót, tejszínt. Ha benézel a raktárba, szinte csak olasz hozzávalókat találsz.
A „melyik a kedvenc ételed” kérdésre mindig azt a választ kapom, hogy mindegyik. Ti melyekre vagytok a legbüszkébbek?
Robi: Elsősorban tésztákban voltam otthon, az egyik első receptem volt a cukkinis linguine, de van nálunk „fekete” tészta, valamint crudo sonkából készülő bolognai sült gnocchi is. Cukrászkodni is nagyon szeretek, és a fagyikat is én főzöm.
Dorisz: No és hát a pizza! Érdekes története van ennek is: Meranóban az erkélyünkön, egy elektromos kemencével kísérleteztük ki a receptjeinket. Minden kedden – amikor Robi szabadnapos volt – a család pizzát kóstolt. Az óvárosban laktunk, ezért az egész szomszédság rajtunk kuncogott, mert tudták, hogy ha kedd van, akkor jön a kopasz pali a nagy lapáttal pizzát sütni.
Nehéz kimozdítani az embereket a Balatonnál a hekk, lángos, túróspalacsinta bűvkörből. Mi a véleményetek a magyar strandételek egyeduralmáról?
Robi: Ezeknek az ételeknek is fontos szerepe van a magyar gasztronómiában.
"Csak meg kell találni azokat a helyeket, ahol jól készítik el. Nekünk is megvannak a jól bevált fagyizó, palacsintázó és lángosozó helyeink. Nem kell ahhoz újragondolni egy klasszikust, hogy jót csinálj. Régi receptek alapján, jó minőségű alapanyagokkal kell dolgozni, és kész is a csoda."
Mi azért reménykedünk benne, hogy a Pavilonnal nem ért véget az önmegvalósítás, vannak még terveitek a jövőre nézve?
Robi: Nemrég vettünk egy Piaggiot, amit beállítottunk az étterem elé, és abból áruljuk a fagyit. Akkor megfogadtuk, hogy ez lesz az utolsó újítás. Nekem azonban van még egy kis álmom. A Kishegyen van egy telkünk, ahova elvinnénk a fagyit a Piaggioval. Ha mással nem is, a fagyival és a süteményekkel tudnánk terjeszkedni, magunkat ismerve pedig fogunk is. Úgysem bírunk megülni a fenekünkön.
