Ugrás a tartalomhoz

Helyszín címkék:

A hétvégén újra Országos Vízipisztolycsata – ez a nyár csúcsstrandprogramja

    A Magyar Fürdőszövetség három éve indított kezdeményezése, az Országos Vízipisztolycsata mára hagyománnyá vált, melyhez az első két alkalomhoz hasonlóan szép számmal csatlakoztak a szövetség tagfürdői. Az idén mintegy 40 helyszín kapcsolódik be a 2025. augusztus 23-án megrendezésre kerülő akcióba, mely ezúttal is egyben rekordkísérlet lesz.
    A Magyar Fürdőszövetség három éve indított kezdeményezése, az Országos Vízipisztolycsata mára hagyománnyá vált, melyhez az első két alkalomhoz hasonlóan szép számmal csatlakoztak a szövetség tagfürdői. Az idén mintegy 40 helyszín kapcsolódik be a 2025. augusztus 23-án megrendezésre kerülő akcióba, mely ezúttal is egyben rekordkísérlet lesz.

    Az elmúlt két év megmutatta, hogy legyen gyerek vagy felnőtt, mind egyaránt lelkesen veti bele magát egy vidám vízipisztolycsatába. Tombol a nyár, a vakáció is tart még, Magyarország pedig jócskán bővelkedik vízipisztolyázásra kiválóan alkalmas fürdőhelyekkel, medencékkel, vízpartokkal. A Magyar Fürdőszövetség éppen azzal a szándékkal hirdette meg a családoknak, barátoknak és egyáltalán a fürdőzőknek közös élményt nyújtó és ezáltal közösségteremtő programot, hogy egyúttal szélesebb körben megismertesse páratlanul gazdag termálvízkincsünket, és népszerűsítse a fürdőzési lehetőségeket.

     

    Országszerte mintegy 40 fürdő jelentkezett az Országos Vízipisztolycsatára, így remélhetőleg mindenki talál elérhető közelségben magának megfelelő helyet.

     

    Az akció egyben rekordkísérlet is lesz. Lényege, hogy augusztus 23-án, szombaton, 14 órai kezdettel egy időben több százan vagy akár több ezren vehetnek részt a fergetes vízipisztolycsatában. Mindezt a 21. századi technika segítségével, online módon, valós idejű kép- és hangkapcsolattal összekötve. A rekordkísérletet a Magyar Rekord Egyesület, mint központi szervező koordinálja ez évben a Hungarospa Hajdúszoboszló helyszínről.

     

    Az Országos Vízipisztolycsatához csatlakozott fürdők listája.

     

    A Magyar Fürdőszövetség a fürdőket üzemeltető gazdasági szervezetek és vállalkozók egyesülete. Szövetségünk immár 33 éve őrzi és védi a magyar fürdőkultúra hagyományait, és aktívan részt vesz a magyarországi fürdők tervezésében, fejlesztésében, építésében és ellátásában. 1998 óta tagja az Európai Gyógyfürdők Szövetségének.