Két zseni egy családban

A Dunakanyar sosem tudott elszigetelődni: a folyó, a kereskedelmi útvonalak évezredek óta azt eredményezték, hogy emberek jöttek-mentek, s néhányan bizony itt is ragadtak. Volt, hogy telepesek érkeztek hajókon, máskor álmodozó művészek döntöttek úgy, hogy a környék ideális lesz az alkotáshoz. Az 1894-ben, a mai Szlovákia terültén, Nagytapolcsányban született Gorka Géza ugyan művész volt, de nem ábrándozni, hanem dolgozni jött ide. Verőce azonban rabul ejtette – 1971-es haláláig jelen volt, s nem csak munkájával, hanem intelligenciájával is rendkívül sokat tett hozzá a falu életéhez.

Sokan megélhetésből kezdenek dolgozni az agyaggal, de Gorka 1910-től festeni tanult. A korabeli beszámolók szerint nem is volt tehetségtelen, ám hamar beleszeretett a föld adta formázható alapanyagba – Mezőtúrra került Badár Balázs fazekasmester mellé, ahol elsajátította a hagyományos magyar népművészeti technológiákat. Ezzel a masszív tudásalappal Németországba vándorolt, s két éven át az ipari kerámiát, a zománctípusokat ismerte meg Paul Mann és Max Luger műhelyében.

Verőcére a munka miatt került: a Floris Bankház egy modern vállalat kialakítását tűzte ki célul, aminek műszaki vezetésére őt kérték fel. Úgy gondolta, hogy a német majolika stílust, a Svájcból elüldözött anabaptista hutteriták, azaz a habán keresztény szekta által meghonosított mázas technológiát és a magyar tradicionális fazekasságot ötvözheti a Keramos Rt-nél. Az első években minden jól alakult, de az 1927-es tulajdonosváltás után szakmai véleménykülönbségek alakultak ki, így kilépett és saját vállalkozást indított. Tudta, a fejlődés egyik legfontosabb feltétele az, hogy megmérettessük magunkat: 1928-tól kezdve rendszeresen kiállított az Országos Iparművészeti Társulat hazai és külföldi kiállításain. Az, hogy munkái a mai napig felbukkanhatnak az egész világon, nemzetközi aukciókon, részben annak köszönhető, hogy szinte minden nagy külföldi művészeti rendezvényre benevezte kerámiáit: 1933-ban a milánói iparművészeti triennáléról hozott el ezüstérmet, de szerepelt az 1934-es brüsszeli, az 1937-es párizsi, és az 1939-es New York-i világkiállításon is.

Folyamatosan fejlődött, állandóan új máztechnológiákat keresett, friss formákat teremtett kezével. Verőcei kemencéjéből modern, előremutató alkotások kerültek ki – ha kell, a magyar népművészetből, ha kell a habán iparosságból vagy a kínai porcelánokból merített úgy, hogy közben felismerhetővé, „gorkássá” vált mindene.

A harmincas évek bámulatos kulturális pezsgést adott a Dunakanyarnak: írók, művészek, festők voltak Gorka vendégei, parázs viták, baráti beszélgetések tették széppé a közelgő háborút megelőző éveket. Sajnos a katonák nem is értették meg művészetét: mikor visszatérhetett műhelyébe, töltényhüvelyek és cserépdarabok tízezrei fogadták. Amint véget ért a második világháború és a budapesti Zsolnay gyár kemencéit felfűtötték, ő ott volt, hogy Mattyasovszky Lászlóval 1200 fokon égetett kerámiák sorozatgyártását indítsák be – a művészetileg és iparilag is izgalmas feladatot az államosítás szakította félbe, így Gorka Géza hazatért Verőcére és mindent újrakezdett. A használati tárgyak mellett mind több művészeti alkotást készített a börzsönyi agyagból. 1955-ben megkapta a Munkácsy-díjat, majd 1963-ban a Kossuth-díjat is. Lánya, Lívia titokban tette le a keramikus mestervizsgát. Miután apja megtudta, hogy ő is ezt a pályát választotta, igyekezett támogatni abban, hogy megtalálja saját formanyelvét. Úgy látszik mentornak és mesternek sem volt utolsó, hiszen Gorka Lívia sikerrel szerepelt nemzetközi környezetben is, sőt, apja után kilenc évvel ugyancsak megkapta a Munkácsy-díjat.

Megérteni a zseniket: erre a verőcei múzeum tökéletesen alkalmas, hiszen apának és lányának egyaránt megcsodálhatók a kerámiái. A hangulatos villa és a kis ápolt kert napos, délre tájolt, ahol az égetőkemencét rejtő egykori házban most egy remek kultúrkávézó, a Zsengéllő várja azokat is, akik a múzeum után innának egy feketét vagy harapnának valami finomat a fák alatt.

Forrás (fotók): Fortepan/Bojár Sándor, Fortepan/Kotnyek Antal