Kéktúra, ahogy még nem láttad

A sokszor alulértékelt alföldi szakasz a túra harmadik része, amely Szekszárd városától indul és egészen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyig tart, mintegy 869 km-en keresztül, egészen pontosan 13 szakaszon. A Kéktúrához hűen ezen az útvonalon is szakaszokon keresztül teljesíthetjük a megadott távot, ami ezúttal kicsit a megszokottnak mondhatótól eltérő jellegzetességeket foglal magába. Hazánk egyik legvarázslatosabb tájának tartott vidéke nem a megszokott lehetőségeket biztosítja a túrára vállalkozók számára, itt maga a táj az, ami megfog: a szántóföldek, az élő tanyavilág keserédes valósága, a homokbuckák és a végtelennek tűnő út az, ami kihívást jelenthet. Ezeket a szakaszokat végigjárva megérthetjük Petőfi ódáját és azt, hogy miért szabadul börtönéből, ha a rónák végtelenjét látja. Kétségkívül ez a látvány, valamint a több mint 800 kilométer lehetőséget teremt nem csak a táj tanulmányozására, hanem a lelki egyensúly fellelésére is.

Az Országos túraútvonalat és a Dél-Dunántúlt átölelő Rockenbauer Pál túrát már javában koptatták az elszánt kirándulók, amikor a kilencvenes évek elején a Magyar Természetjáró Szövetség és annak alföldi szervezetei megkezdték az egyeztetéseket az Alföldi régió lehetőségeiről is. A közös munka végül közel nyolc év múlva érett be, amikor ugyanis 1996-ban átadásra került az Alföldi Kéktúra, és ezzel bezárult az egész túrát összefogó Országos Kékkör is. A tervezés ideje a táj sajátosságából adódott, a Tisza vízrajza és a Déli Autópálya tervei nagyban befolyásolták az útvonal kialakítását. Az átkelésre a környékbeli kisebb városok, mint Szarvas és Mindszent, amíg az utóbbi problémára a meg nem valósuló projekt jelentették a megoldást. 

Ez is szemlélteti, hogy az alföldi szakasz merőben más, mint a két korábbi, bár kialakítása során legfontosabb elvárás az volt, hogy a kivételes viszonyok ellenére is az útvonal a lehető legtöbb erdőterületen keresztül vezessen, egyaránt érintve az útközben fellelhető épített és természeti nevezetességeket. 2020 tavasza óta a 10 helyett 13 szakasz várja a lelkes „kékjárókat”, ami sokkal optimálisabb és kulturális ingerekben gazdagabb nyomvonalakon halad. A legfőbb cél ezeknek köszönhetően megvalósulni látszik: megmutatni a rónaság határtalan szépségét és kialakítani egy egységes túraútvonal-hálózatot a déli és a keleti országrészeken.

Azt már tudjuk, hogy különleges, de még nem esett tisztán szó arról, hogy mitől. Az elsőre meglehet hogy monotonnak tűnő alföldi régió bűbája ironikus módon a váratlanságban rejlik. Szekszárdról elindulva még érzékelhetjük a dombos lankák hevét, a tolnai táj völgyes jelleme pedig elszigetelt zugokat rejteget: hol oázisként megjelenő borvidéket, hol pedig elnéptelenedő apró falvakat. A túra során a kiránduló érintheti a mesevilágba illő Gemenci erdő kanyargós holtágait is, ami meglepetésszerűen zökkentheti ki a kirándulót az addigi egyenletes ritmusából. A második szakaszon a Bajai átkelés után köszön be a homokos út, amelyen keresztül egyenesen a pincefalujáról híres Hajósra kerülünk. A hajósi pincék jelentős turisztikai látványosságnak minősülnek, amely gasztronómiai és építészeti szempontból is a régió ékköve. A Bácskai-síkvidéken haladva csipetnyi ízelítőt kapunk a Duna-Tisza közében nyugvó kulturális örökségekből, majd órákon keresztül élvezhetjük a természetből fakadó társas magányt. A Körös-Maros szegletében már újra elszaporodnak a szántóföldek, amik évszaktól függően változtatják a látképet. Az asztallap simaságú tájakon keresztülhaladva megérkezünk az elhagyott kúriák, a vizek és a madarak birodalmába, a Bihari-sík vidékére, majd a homok újra kitart a talp alatt egészen Debrecen határáig. Onnantól kezdve a homokhátak és az erdős puszták látványa birkózik egymással, ezentúl fontos megemlíteni a Halápi csárda és a Nyírbátor közti szakasz Árpád-kori templomját is. Az Alföldi Kéktúra egyik végpontja a Bodrogköz laposán kanyarog, ahol az út és a puszta végét a síkság feletti dombok és hegyek szigorú vonulatai jelzik erőteljesen. Összesítve, homokon át a dombtól hegyig, az adottságokat és az élményeket tekintve újfent Petőfi szavait idézzük: “S mosolyogva néz rám a Dunától A Tiszáig nyúló róna képe.”