Időutazás a Velencei-tónál

Amikor a Velencei-tó az 1950-es, de még inkább a hatvanas és hetvenes években a honi tömegturizmus egyik kiemelt helyszínévé vált, sorra parcellázták ki a területeket. Ha valaki ma három dimenzióban szeretné maga előtt látni, mit jelent a „zsebkendőnyi telek” kifejezés, itt a helye: mind itt, a 7-es úttól és a vasúttól „felfelé”, mind pedig odalent, a parti részen egymás után sorakoznak a nagyjából 200 négyzetméteres kis kertek, rajtuk parányi házikókkal. Ezek között barangolva igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk. Abszolút kedvencünk a Velencefürdő vasútállomás közelében, a főút felőli oldalon áll, az Ady utca 9. szám alatt. Halacskás-evezős-vitorlásos, színes fémkerítés, pindurka ház, homlokzatán mozaikból kirakott Hófehérkével, meg a hét törpével: úgy, ahogy van, tökéletes.

A Velencei-tó az a hely, ahol a legjobb kerékpárral közlekedni: a lényegében összenőtt északi-parti települések (Velence, Velencefürdő, Gárdony és Agárd) között végig bicikliúton haladhatunk, de akkor sem kell nagy forgalomtól tartanunk, ha a kisebb utcákat, a part menti útvonalakat választjuk. Kölcsönözni lehet például Gárdonyban, a Tekerbringánál, és nagyon korrekt az agárdi Gesztenye is (ha például defektet kapunk, vagy elromlik a bicikli, csak hívni kell őket, és már repülnek is!). Miután nyeregbe pattantunk, kedvünkre gurulhatunk egyik retro látnivalótól a másikig. Velencén áll például a hajdani Ifi szálló, amely ma graffitikkel sűrűn dekorált fél-rom, egykor azonban a szocialista ifjúság kedvelt találkozóhelye volt. A régi dicsőségre kevés dolog emlékeztet, ám az egyik falon máig a Szovjetunió című magazint hirdető reklám biztosan megdobogtatja minden retro-rajongó szívét.  Ha már erre járunk, érdemes elugrani a Velence korzónak nevezett bevásárlóközpont túloldalára, a Gösser Büfé és Ételbárba, amely egész évben nyitva tartó halsütő, de a vendégek a lángosáról is csak szuperlatívuszokban hajlandóak beszélni.

Velencéről vehetjük az irányt a már említett Velencefürdő felé, ahol jót mártózhatunk a Tóparty strandon (a tó strandjai egyébként általában nagyon kellemesek, és bőven találunk szabadstrandot is, érdemes végigpróbálni mindet, hogy aztán kiválasszuk a kedvencünket). A Tóparty strandot gasztronómiai szempontból a Mi kedvencünk uralja (több helyszínen kínálják finomságaikat), ami nem baj, mert tényleg jókat főznek-sütnek. És méltó versenytársuk a Hablegény is. Mindkét helyen adott a szokásos „retro-kínálat”, de bőven merészkednek modernebb vizekre is. Ha mártózás után inkább továbbmennénk, és útközben harapnánk valamit, remek választás lehet a Ficak büfé. Ez kinézetében retró – ami itt sem pejoratív kifejezés, inkább a „végtelenül hangulatos” szinonimája –, kínálatában azonban csöppet sem az. Cevapcica, finom burgerek, gyakran pedig élőzene kényezteti itt a vendéget. Sőt: fél- vagy egészpanziós szállást is kínálnak.

Nyugati irányban továbbhaladva következik Agárd, a hajdani popstrand és megannyi nyári könnyűzenei esemény és tábor helyszíne. Erre egy-két feliraton, itt feledett plakáton kívül már kevés dolog emlékeztet. De a település ma is jó hely a nyaralóknak. Titkos és tuti tipp a vasútállomáson található réteses – a hosszú sor ne ijesszen meg senkit. Egyfelől nem véletlenül alakul ki (nagyon finom minden), másfelől elég gyorsan halad.

A Velencei-tóban van valami békebeli. Kissé kopottas a díszlet, de ez nagyon sokszor igazi gyöngyszemeket rejt. Legvégére egy tipp, amely méltó lezárása lehet egy itt eltöltött napnak: Pákozd felé továbbtekerve hívogat a Kanyar büfé. Kis faház, nádas, kaviccsal felszórt kert. Hamburgerek, házias ételek. Ha lehunyjuk a szemünket, talán még az agárdi popstrand felől a lágy szellő szárnyán ideszűrődő dallamokat is hallani véljük. R-Go van éppen, vagy Neoton?