Fakutya és jégvitorla, avagy a legjobb retro téli játékok

Nem a kisgyerekek, inkább a nagyobbak vagy felnőttek téli játéka, sportja volt a jégvitorlás, amit még a 17. században, kereskedelmi céllal találtak fel. Lényege az volt, hogy korcsolyákat erősítettek hajók aljára, hogy ezzel is megkönnyítsék a kikötők közti vízi kereskedelmet a befagyott folyókon. A 19. századra modernizálták ezeket a vitorlásokat és egyre elterjedtebb lett az egész világon, így jutott el a 19. század végére Magyarországra is. A Balaton jégvastagsága 25-30 cm volt azokban az időkben, ami megfelelő volt ahhoz, hogy gond nélkül lehessen űzni ezt a divatossá vált téli sportot. Egyesületek alakultak meg, versenyeket rendeztek, virágzott a téli Balaton azok számára, akik szerették volna kipróbálni, milyen is lehet egy vitorlással csúszni a befagyott tavon.

Manapság egyre nehezebben lehet hódolni a jég szeretetének hazánkban, utoljára 2017-ben volt elég vastagon befagyva a magyar tenger. Abban az évben Badacsony és Fonyód között lehetett átcsúszni a Balatont, az eseményt pedig hatalmas érdeklődés övezte. 

Mi is az a fakutya? Semmiféle fából készült állatra nem kell gondolni, hisz ez egész egyszerűen egy szántalpakra erősített szék, amelyet két hegyes végű bot segítségével, kézzel lehetett a jégen lökni. Talán ismerős lehet Kosztolányitól ez a pár sor: “Méltóságodon nem esik csorba. Ember vagy. Ennélfogva röhöghetsz, mint a fakutya.” Népi mondásunk lett, mert a fakutya egy fából készült csizmahúzó, amelynek tátott szájra emlékeztető ága közé teszik a csizma sarkát, így semmiképp sem összekeverendő a régen igen nagy közkedveltségnek örvendő téli játékkal. Akkoriban, amikor még hidegek voltak a telek, befagyott a Balaton vize is, számtalan lehetőség nyílt fakutyázásra, közkedvelt téli játékos sporttá vált nálunk is.

Ismerősebbnek tűnhetne ez a téli játék a mai nevén, hiszen a ródlizás napjainkban is nagyon népszerű a gyerekek, de még a felnőttek körében is, amint leesik az első maradandó hó. Nem is kell hozzá semmi más a havon kívül, csak egy jó nagy domb, kabát és kesztyű, na meg a ródli, amire rá lehet ülni akár egyedül, de akár ketten is, majd egy jól irányzott lökéssel már csúszik is lefelé ez a fából készült, csúszótalpas játékszer.  A mai gyerekek inkább szánkó néven ismerik, könnyen beszerezhető, és ha az időjárás is kegyes, szinte bárhol kipróbálható, ahol van egy kis lejtő.

Ezek a ma is nagy népszerűségnek örvendő téli sportok régen máshogy néztek ki. Amíg napjainkban szinte csak műjégpályákon van lehetőség a csúszásra, addig akkoriban könnyebben és gyorsabban befagytak a tavak, és szinte azonnal előkerültek a korcsolyák, hisz alig várták, hogy leessen az első hó, megérkezzen az első fagy, és lehetőség nyíljon ródlizni, korcsolyázni, síelni, hokizni. A városokban, ahol nem volt természetes állóvíz, sokszor a teniszpályákat öntötték fel, majd megvárták, míg befagy, s már kerültek is a lábra a korcsolyák. 

Varázslatos a tél, az első hó csendes nyugalma. Ma már kevés gyerek tapasztalhatja meg, milyen hóangyalt készíteni, nagyszüleink gyerekkorában viszont más volt a helyzet, hisz a nagy havazások könnyedén biztosították a helyszínt a hatalmas hócsatákhoz. Csapatokban is játszhattak, egyénileg is, a cél pedig, akárcsak a kidobóban: egymást eltalálni minél több meggyúrt hólabdával. Nagy kacagások kíséretében játszottak így a gyerekek régen, ma már csak remélik a kicsik, hogy érkezik elég égi áldás.

Fotó: Fortepan