Kocsmák és kastélyok: Petőfi Szatmárja

Petőfi Sándor a 19. században tulajdonképpen influenszer volt. Nem csak a versei voltak népszerűek, de rövid életének állomásait is ismerhetjük. Instafotók helyett papírra rögzítette élményeit. Szatmár és Magyarország legkeletibb fele a mai napig egyike az ország legkevésbé ismert területeinek. A költő 1846-ban járt erre, és több versében meg is örökítette szatmári élményeit. Az azóta eltelt 175 év alatt errefelé történt a legkevesebb változás: a vizekben gazdag táj őrzi érintetlenségét. Európa utolsó kis titkos szigete, romlatlan vidéke ez, ahol Petőfi Sándor versei, útleírásai a mai napig érvényesek.

Petőfi egyik legismertebb verse a Falu végén kurta kocsma című. Élénken festi le a 19. századi falusi életet és viszonyokat: a kocsmában hangosan mulatozóknak hogyan parancsol zárórát a zajtól aludni nem tudó földesúr – eredménytelenül. És hogy csendesíti le őket egy halk szavú lány, aki beteg édesanyja nevében kéri meg szerényen őket. Ez a fajta nyakasság a mai napig jellemzi az itt élőket: a tekintélynek ellenállnak, de ha segíteni kell, nincs hiány az együttérzésből. Ez az a hely, ahol léteznek még egymást segítő közösségek, és mindenki köszönni fog az utcán az idegennek is. Jó lesz tehát megtanulni pár szót magyarul, ha erre járunk, hogy legalább viszonozni tudjuk! Petőfi Sándort is ilyen barátsággal fogadhatták a helyi kocsmában, ahová csak egy italra tért be, de a legenda szerint az éjszakát is a faluban töltötte. (Ilyesmi velünk is előfordulhat, ha nem vigyázunk: a szatmáriak vendégszeretete végtelen!)

Tunyogmatolcson, a festői Holt-Szamos partján, a templom mögötti hídon átkelve találjuk a Kurta kocsmát, ami Petőfi versében szerepel. Az új épületben egy szobát az egykori ivók mintájára alakítottak ki, az egyik asztalnál Petőfi viaszszobra üldögél. Egyszerű hely lehetett: a kurta kocsma faluvégi, időszakosan nyitva tartó italkimérést jelentett, ahol a Szamos vizén komppal átkelők felhajthattak egy pohár bort. Petőfi 1846 nyarán baráti látogatásra érkezett erre a vidékre. Valahol itt állhatott az eredeti kocsma, ahová betért egy italra. A legenda szerint nagybirtokos barátja közeli kastélyát indult meglátogatni. A kastély egyelőre nem látogatható, bár tervezik, hogy rendbehozzák. Helyette a térségben a kastélykedvelőknek Vaja felújított várkastélyát vagy a Dégenfeld Kastélymúzeumot (Baktalórántháza), esetleg a történelmi rózsakerttel körbevett Luby-kastélyt (Nagyar) ajánljuk egy látogatásra. De ha Tunyogmatolcson vagyunk, sétáljunk le a Holt-Szamos partjára, ami a béke és harmónia helye. A természetkedvelő költő is gyönyörködhetett abban a nyugalomban és szépségben, ami itt a nyári estéket jellemzi. Itt valóban azt érezhetjük: megállt az idő. A látogatóközpont mögött jobbra egy kis horgászösvényen lesétálva a verset idéző domborművet találunk - közvetlenül a vízparton.

Az ország legkeletibb csücskében sok dolog változott az elmúlt 175 évben. A folyók a szabályozással átrajzolódtak, a régi parasztházakat elmosták az árvizek, a kocsmák helyén jó esetben kávézó vagy pizzéria áll. A természet hangjai, a nyári naplementék, a mezőn túli erdő, a kis falu templomtornya és az élet lassú ritmusa azonban változatlan. A Tisza-menti táj hangulata ugyanaz, mint 1846-ban, amikor Petőfi keresztül-kasul bebarangolta ezt a vidéket. Petőfinek köszönhetjük, hogy élesen és maradandóan megrajzolta az Alföld ezen szegletének jellegzetességeit, a Tisza szabályozás előtti, vadregényes képét – ami bevésődik emlékezetünkben, ha egyszer is láttuk.