Szatmári KulTúra – A magyar irodalom nagyjainak nyomába eredtünk

Szatmárcseke kis hazánk észak-keleti csücskében fekszik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községet északról és nyugatról a Tisza, keletről a Túr folyó, délről pedig az Öreg-Túr határolja. Kölcsey Ferenc élete nagy részét itt, Szatmárcsekén töltötte, számos híres költeménye is itt született. Ezek közül a legismertebb a Himnusz, amelyet 1823. január 22-én vetett papírra. 1989 óta ezt a napot a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A település méltó módon őrzi a magyar irodalom egyik leghíresebb alakjának emlékét. Az egykori Kölcsey-kúria helyén, a költőről elnevezett utcában ma egy művelődési ház áll, ahová ellátogatva közelebbről is megismerhetjük életét és munkásságát. Az épület előtt található Kölcsey Ferenc egész alakos szobra – Marton László alkotása, amelyet a 1973-ban, a Himnusz megírásának 150. évfordulóján avattak fel –, és az a csonka emlékoszlop, ami 1856-1938 között síremlékként szolgált.

A költő 1838-as halálát számos legenda övezi, amelynek körülményeit és okát többen is kutatták. A legismertebb történet szerint egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva elkapta egy viharos zápor, aminek következtében meghűlt, és rövid betegeskedés után augusztus 23-án elhunyt. A temetést aztán szokatlanul gyorsan, már a halálát követő napon lebonyolították, ami sokakban érthető módon gyanút keltett. Voltak, akik sötét politikai játszmát sejtettek a háttérben, hiszen az akkoriban letartóztatott Kossuth Lajos, valamint a perbe fogott Wesselényi Miklós nem kívánatos elvei megegyeztek a költőével. Más elbeszélések szerint Kölcsey temetése után két tucat német katona érkezett Csekére, hogy felássa a sírt – felségsértő, hazaáruló iratokat kerestek, de nem találtak semmit. Voltak, akik azt sem hitték el, hogy a költő meghalt. Egyes feltételezések szerint az irodalmárt a hatalom emberei az éjszaka leple alatt felrakták egy szekérre és fogságba hurcolták, ahonnan aztán soha többé nem tért vissza, a koporsót pedig üresen hantolták el. Ezt az elméletet megcáfolta Kölcsey Ferenc holttestének többszöri exhumálása.

A mátészalkai Kölcsey Társaság halálának 100. évfordulóján egy fehérmárványból készült, hatoszlopos klasszicista síremléket állíttatott tiszteletére a szatmárcsekei temetőben. A költő földi maradványait 1938-ban öccsével Kölcsey Ádámmal és annak nejével, Szuhányi Jozefinnel itt helyezték örök nyugalomra. A református temetőt azonban nem csupán a költő sírhelye miatt érdemes felkeresni. Az országban itt találhatók meg a csak Szatmárcsekére jellemző csónak alakú fejfás sírok. A 1,5-2 méter magas tölgyfa síremlékeknek a keletkezési történetét sokan próbálták már megfejteni. A legkézenfekvőbb magyarázatok szerint a fejfák csónakra utaló alakja a Tisza-parti település vízközeli elhelyezkedéséből adódik. A folyó ugyanis nemcsak a megélhetést biztosította sokáig az itt élők számára, hanem bizony áradáskor többek halálát is okozta. Ilyenkor a holttesteket csak csónakok segítségével tudták elszállítani a temetőbe, a szertartás végén pedig a nyughelyeket megjelölve egyszerűen a sírokra állították azokat.

Tiszacsécsét vándorló falunak is nevezik, ugyanis miután a XVII. században a Tisza elpusztította az akkori Csécsét, a település egyszerűen arrébb költözött. Itt látta meg 1879-ben a napvilágot Móricz Zsigmond, a magyar realista prózairodalom nagy írója, és itt található a ma Móricz Zsigmond Emlékházként emlegetett épület, amely a család harmadik otthona volt, és amelyre sokáig tévesen az író szülőházaként hivatkoztak. A szülői ház azonban a falu milotai végén állt, de azt a ’70-es években elbontották, és egy másik épületet emeltek a helyére.

Az emlékházat 1966-ban nyitották meg, és azóta is irodalomtörténeti és enteriőrnek berendezett kiállításnak ad otthont. Az épület egy tipikus Felső-Tisza–vidéki paraszti lakóház, magas, meredek hajlású tetőszerkezettel, amely a Kárpátok népi építészetének alföldszéli jellegzetessége. Fala vályogból készült, teteje taposott szalmával fedett, berendezése a szegényparaszti életmódot mutatja be. Több használati tárgy is a Móriczékkel rokonságban álló Nyilas családtól származik, de megtalálhatók a házban eredeti Móricz-relikviák is. Az egyik ilyen az író bölcsője, amely még a szülőház padlásáról került elő, amikor az író 50. születésnapját ünnepelték. A család évtizedekig őrizte azt, majd 1966-ban, az emlékház berendezésekor adományozták oda. A másik relikvia pedig az a fogason elhelyezett kalap, amit Móricz Zsigmond a szatmári népdalgyűjtő körútján viselt. A ház udvarának közepén egy egész alakos bronzszobor áll: Varga Imre alkotása a hazalátogató írót ábrázolja. A szobornak egyébként létezik egy pontos másolata, amely Budapesten, a 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri megállójának lejárójával szemben kapott helyet.

Habár Móricz csak életének első hat évét töltötte Csécsén, mindig jó szívvel emlékezett vissza szülőfalujára. 1942 nyarán, a halála előtt néhány hónappal így vallott: