Egy matuzsálemi mandulafa nyomában, avagy gasztrobarangolás a Dunántúlon

 A havihegyi mandulafát mindenki ismeri. Ha még nem is látta élőben, biztosan rémlik középiskolai tanulmányaiból Janus Pannonius verse, az Egy dunántúli mandulafáról. Hisszük vagy sem, amikor a költő papírra vetette eme sorokat, pécsi élményei ihlették meg. A Dunántúl és a virágzó mandulafa képe ettől fogva szorosan összeforr, mind az irodalmi életben, mind a várost leíró, ábrázoló írásos emlékekben. A hangzatos epigramma már önmagában elégséges, hogy a növényvilág hírességei közé emelje a matuzsálemet, de itt még közel sincs vége a pécsi fa karrierjének. A térség egyik legnépszerűbb magaslati kirándulóhelyszíne a Havihegy, itt található a Havas Boldogasszony Templom. Az épülettől csodálatos panoráma nyílik Baranya déli lankáira.

Közkedveltsége okán történhetett, hogy pár évvel ezelőtt elindult az Európai Év Fája versenyen, és soha nem látott összefogás keretében meg is nyerte azt. Ezzel nemcsak egy nemzetközi díjat zsebelt be, de szimbolikusan a közösségformálás ékes példája lett.

A havihegyi mandulafa egyik első történeti nyoma Véber Ernő rajza nyomán készült levelezőlap. A körülbelül 1895-ben készülhetett festményen a kápolna körül 10 éves fiatal mandulafák láthatóak. Ebből az következik, hogy a szóban forgó matuzsálem 137 éves lehet. Írásos emlékek először 1916-ban szólnak a fáról, később 1926-ban is említik a lapok a hegyre vezető utat, amelyet mandulafák szegélyeznek.

 „A Havihegyre vezető utat valamikor szép mandulafák árnyékolták, dacoltak az északi széllel, valahogyan olyan meleggé, olyan kedvessé tették a templom megközelítését. Tavasszal virágban pompázott az oldal, nyáron enyhe árnyékot nyújtottak az arra járóknak, ősszel meghozták a rájuk szánt fáradozás gyümölcsét.”

Bizony érdemes csak emiatt a látványosság miatt autóba pattanni, de ha már Pécsre látogatunk, akkor fedezzük fel a térség kincseit, ízeit, vonzerőit! Először is sétáljunk végig a havihegyi panorámasétányon, amelynek a végén található a már sokat emlegetett matuzsálem, illetve a több mint 325 éves Havas Boldogasszony Templom. Ezt a különleges múltú épületet az 1690-es évekbeli pestisjárvány elmúltával építették a pécsiek, méghozzá úgy, hogy a meredek, sziklás hegyoldalon a saját hátukon, vállaikon cipelték fel az építőanyagot. Ha délnek fordulunk, páratlan panoráma nyílik Pécsre, valamint a környező településekre. Talán ki is szúrjuk következő úticélunkat, Pauli Zoltán néhány asztalos lakáséttermét, a palkonyai Palkonyhát!

Miután autóba ültünk, vegyük az irányt a Villányi borvidék felé, ahol minden bizonnyal páratlan gasztronómiai élményekben lehet részünk. A bőség zavara lehet rajtunk úrrá, de ne aggódjunk, errefelé nehezen lehet mellényúlni! Az egyik biztos pont a térségben a Palkonyha, amely a falusi gasztronómia és kulináris kreativitás mezsgyéjén táncol, és jaj, milyen csodálatos módon! A kínálatot elsősorban a szezonalitás vezeti, amelyen belül a csapat szinte mindenre képes. Kérhetünk itt pezsgős reggelit és vacsoramenüt, de éljünk az előzetes online bejelentkezéssel! Ennek oka csupán annyi, hogy annyi étel készül, amennyi készül: nem több, és nem is kevesebb! Mindenképpen kóstoljuk meg a kovászos pizzát, és térjünk be a lakásétteremhez tartozó takaros kis pékségbe, delikáteszbe is. Ha pedig igazán belassultunk (ami errefelé nemhogy szokatlan, de kicsit elvárás is), akkor megszállhatunk a lakásétteremhez tartozó takaros, sváb parasztházban is. Csak nehogy ottfelejtsük magunkat!

Végül, ha még maradt energiánk felfedezni, tegyünk egy sétát az utcában. A falu pincesora ugyanis a népi építészet egyik ékköve; mintegy 53 présház sorakozik itt egymás mellett a domboldalon. Fenséges látvány, főleg egy pohár borral a kezünkben, amit akár az itt található Mokos Pincészetben is beszerezhetünk. Méltó zárása lesz dunántúli barangolásunknak.