Ugrás a tartalomhoz

Helyszín címkék:

Aktív

Két évesen már szelte a habokat a vízinomád vitorlázó

  • Szabó Sára
Míg egy átlagos kislány a totyogással bíbelődik kétéves korában, Stankovics Réka ennyi idősen már Optimistet kormányozott. Tizenkét évesen pedig középkorú férfiakat utasított maga mögé a BAHART Regattákon. Interjú a fiatal kormányos hölggyel, aki hőségben, esőben, viharban sem hagyja el a fedélzetet.
Míg egy átlagos kislány a totyogással bíbelődik kétéves korában, Stankovics Réka ennyi idősen már Optimistet kormányozott. Tizenkét évesen pedig középkorú férfiakat utasított maga mögé a BAHART Regattákon. Interjú a fiatal kormányos hölggyel, aki hőségben, esőben, viharban sem hagyja el a fedélzetet.

Ha a melegebb hónapokban kilátogatunk a balatonboglári kikötőbe, nagy eséllyel belebotlunk Stankovics Rékába. Másoknak nyaraló, neki a balatoni habok: Réka évek óta él szezonban a hajón, sokszor teljesen egyedül. Napközben vendéglátózik, munka után a fedélzeten lazít, hétvégente pedig legénységével vitorlát bont. A 23 éves budapesti születésű lány mindössze kétéves volt, amikor először hajóra lépett. Akkoriban édesapja, Stankovics Tamás gyermektáborokat vezetett a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egyletben. Rékát és nővérét, Petrát is magával vitte, ami azt jelentette, hogy az alig pár éves lányok egy szezonban akár öt vitorlástábort is végignyomtak. Mint a legtöbb gyerek, Réka is Optimistben (egyszemélyes vitorlás kishajó) kezdte, kalózzal folytatta, tizenkét évesen pedig már a család saját 23 lábas vitorlásán, a Hablatyon szállt versenybe a BAHART Regattákon. „Kvázi gyerekcsapatként kezdtük el apukám szárnyai alatt a nagyhajós versenyzést. Én tizenkét évesen foglaltam el a kormányos pozíciót, Petra nővérem 15 évesen dolgozott vordecken a 17 éves unokabátyámmal, édesapám egyedüli felnőttként volt a taktikus, míg édesanyánk a partról biztosította nekünk a hátteret” – meséli a kezdeteket Réka.

 

Képzelhetjük, mekkorára kerekedtek a regattás szemek, amikor ez az aprónép szakította át először a célszalagot. Bár elmondása szerint sose érezte sem gyerekként, sem lányként, hogy ne ismerték volna el, megjelenésük nagy kő volt az állóvízbe. Réka szerint szembetűnően kevés a nők aránya a magyar vitorlázásban. Érdekesség, hogy ezt a hazai vitorlásélet is egyre jobban látja, és hogy minél több hölgyet bevonjanak a sportba, tavaly elindították a Women On Water Hungary kampányt. A mozgalom célja, hogy minél több női vitorlázó kapcsolódjon be a versenyzésbe, ezzel népszerűsítve a vegyes, azaz férfi és női legénységet felvonultató csapatokat. Hablatynak és lelkes legénységének ezután sorra jöttek a BAHART Regatta győzelmek. Több évben is megnyerték a szezonvégi összetett versenyeket YS III. osztályban. Majd 2012-ben és 2019-ben a Kékszalagon felállhattak a dobogó harmadik fokára kategóriájukban. Kevés alkalom volt, amikor be kellett dobniuk a törölközőt, de egy esetet máig emlegetnek. 

 

„Az egyik Kékszalagon a rajt napjának estéjén északi szeles vihar kerekedett. Badacsonynál horgonyoztunk le a part alatt, hogy védett helyen legyünk az erős szélben. Több motoros csónak is jött ellenőrizni, hogy jól vagyunk-e, az egyik azonban nekünk sodródott. Csak akkor láttuk, hogy nem fogott a horgonyunk, amikor a Balaton közepén találtuk magunkat, a vihar kellős közepén. Jöttek-mentek a hajók, és a rossz látási viszonyok miatt komoly baj is történhetett volna. De megúsztuk, az adrenalinlöket emléke viszont máig megmaradt” – meséli Réka.

Egész nap a hullámok hátán, ilyen a vízinomád élet

Úton-útfélen hallani ilyen őrültségekről, hogy valaki egy hajón lakik. Nos, a Stankovics család is ilyen „őrült”, és imádjuk érte őket! A 23 lábas Hablaty „születése óta” nyaraló funkciót is betölt: van, hogy egész nyáron ringatja fedélzetén a családot. Réka nem ijedős, az elmúlt nyarakon sokszor volt egyedül is a vitorláson. Bár ilyenkor nem szokott kihajózni, azért vannak olyan helyzetek, amikor nem kívánnánk a helyében lenni.

Az elmúlt évek két legnagyobb vihara alatt egyedül voltam a Hablatyon. Nem vagyok majrés, de amikor dörömböl az eső a fedélzeten, és dörög, villámlik a fejem felett, akkor azért vágyom a szárazföldre. Egyetlen esélye ilyenkor az embernek, ha gyorsan elalszik

– meséli Réka.

Réka pár hónapja szerzett közgazdász diplomát a Budapesti Gazdasági Egyetemen, de bárhova is fújja őt a szél, a vitorlázás nem maradhat ki a jövőképéből. Ha szeretjük ezt a sportot, ha nem, Rékát illessük kitüntetett figyelemmel, mert ez a fiatal vízinomád kormányos lány igazi csodabogár!