A Dunakanyar a vízről legszebb

A megszokott halászcsónakok látványát sportevezősök kezdték tarkábbá tenni: a sportág hazai meghonosodásában megkerülhetetlen a térség: Zebegény, Nagymaros, a Szentendrei sziget vagy éppen Vác is a lapátot forgatók kedvence volt. Már ez első világháború előtt rendszeresen rendeztek versenyeket – nem véletlen, hogy az olyan nagymúltú sportklubok, mint a verőcei vagy a nagymarosi, a mai napig büszkék erre a százévesnél is idősebb hagyományra.

A helyiek ugyan helyet adtak az újfajta szórakozásnak, de igazából sokáig nem értették igazán, mit akar a pancsikoló, vízben passzióból evezgető, majd a parti vendéglőkben szórakozó tömeg – néha egészen komikus esetek is történtek.

A Habsburg–Tescheni család képviselője Esztergomból evezett le vidám kíséretével Budapestre, de úgy gondolták, megpihennek a vízről is csalogató településen. Mikor kikötöttek, felsétáltak a lépcsősoron a parti panzió elegáns, terített asztalaihoz, helyet foglaltak és rendeltek volna. A jó megjelenésre és a társasági erkölcsre adó üzletvezető azonban nem így gondolta: közölte az inkognitóban levő főherceggel, hogy náluk bizony fürdőtrikóban nem lehet enni, s ha ragaszkodnak lenge öltözetükhöz, átmehetnek a pár méterrel odébb levő kocsma kerthelységébe. Így is történt, a társaság szó nélkül vonult át, s látott neki ott az evésnek – nyugodtan falatoztak, amíg valaki fel nem ismerte őket. A jelenet csak ezután lett igazán mókás, hisz a helyi kislányok virágot kezdtek odahordani, a panziós pedig értesülve saját baklövéséről, kénytelen volt átmenni, hogy alázatosan kérjen bocsánatot a fürdőtrikós főhercegtől – írta Az újság 1935-ben.

Hétvégenként a motorcsónakok hangja is megszokottá vált – ugyan a húszas években még csak elvétve láttak ilyet a dunakanyariak, de hamar megkezdődtek a versenyek. Néhány év tapogatódzás után 1930-ban megalakult az akkori Auto Club szárnyai alatt a Budapesti Motoros Yacht Club, egyre több sporthajó vagy motor jött külföldről, s megindult a hazai építés is. Az első magyar farmotorokra sem kellett sokáig várni, a Buday ügyesen kiszolgálta a növekvő igényeket. 1931-ben volt a klub első hivatalos versenye, ahol 11 géposztályban, a 100 köbcentis oldalmotoroktól egészen az ezres farmotorokig álltak rajthoz a sporthajósok. A Duna vízi életének jelentős eseményévé váltak az 1932-37 között tartott Bécs-Pozsony-Budapest közötti távolsági versenyek, de a helyiek is örömmel szurkoltak a Szentendrei-sziget körüli összecsapások résztvevőinek.

A világháború időszaka és az azt követő évek mind az evezős-, mind a motoros sportéletet visszavetették. A helyzet azonban lassan normalizálódott, visszatért az élet a vízpartokra, lapátok csobbantak a hullámokon, sportos fahajók szelték ismét a vizet. Tehetséges, nemzetközi színvonalon dolgozó építőink voltak: a H-Kovács és a Karsai fahajók a mai napig a szakma csúcsát jelentik, de az oldalkocsik, a ladikok és nagyobb vízijárművek mellett a váci hajógyárban is több ezer alumíniumtestű motorcsónakot készítettek: a Nixyket nem csak a szocialista táborban, de nyugaton is el tudták adni.

Napjainkban ismét egyre többen szállnak vízre és járják be az ikonikus helyeket: az Ipoly-torkolatát, a kisoroszi szigetcsúcsot, a dömösi partot vagy a Szentendrei-sziget túloldalán levő romantikus zugokat. Régen azt mondták, hogy a Dunakanyar a vízről legszebb: aki még nem próbálta, bizonyosodjon meg róla, mert valóban elképesztően gyönyörűek a Pilis és a Börzsöny dombjai a hömpölygő folyamról nézve.