Helyszín címkék:
Sopron az „elfeledett” koronázóváros – még a soproniak is alig tudják, hogy egykor Európa-szerte ismert városuk mennyire fontos szerepet játszott a nemzeti ereklyénk történetében. Államiságunk és történelmünk legkiemelkedőbb szimbólumának soproni tartózkodásait az elmúlt évszázadokban mind a nagyközönség, mind Sopron polgárai csaknem teljesen elfeledték. Sopron a 17. században még Európa-szerte ismert város volt: Székesfehérvár és Pozsony után ez a nyugat-dunántúli település Magyarország harmadik koronázóvárosa volt, melynek emléke azonban teljesen kifakult. Talán még a helybéliek közül sem tudja mindenki, hogy 1622-ben Gonzaga Eleonóra királynét, II. Ferdinánd feleségét, 1625-ben III. Ferdinánd királyt, 1681-ben pedig Eleonóra Magdolna királynét, I. Lipót harmadik feleségét koronázták a Kecske-templomban magyar királlyá, illetve királynévá. Ezek a tények önmagukban is beszédesek és sikerült leszámolnia azzal a bevett tézissel is, miszerint magyar király csak az lehet, akit Székesfehérvárott a Szent Koronával az esztergomi érsek koronáz meg.
A templom számos történelmi esemény színhelye volt, 5 alkalommal tartottak országgyűlést falai között: 1553-ban, 1622-ben, 1625-ben, 1634-35-ben és 1681-ben. 1622-ben néhány hónapra a nyugat-dunántúli szabad királyi város lett a magyar állam, sőt részben a közép-európai Habsburg Monarchia központja. Ebben az évben ugyanis ismét Sopront jelölték az országgyűlés helyszínének. Pozsony, mint koronázóváros nem jöhetett szóba, mivel Bethlen Gábor hadai épp veszélyeztették az országgyűlés és a koronázás megtartását, illetve pestis is dúlt ekkor.
A Szent Korona négyszer: 1463-ban, 1622-ben, 1625-ben és 1681-ben is járt itt, és háromszor közszemlére tették (1463, 1622, 1681), ellentétben a közismert koronázóvárosokkal, Székesfehérvárral és Pozsonnyal. Ezek közül ceremoniális értelemben az 1625. végi királykoronázás volt a legfontosabb esemény (a későbbi III. Ferdinándot december 8-án koronázták meg a Kecske-templomban), míg politikailag az 1622. és az 1681. évi koronázó országgyűlés tekinthető annak. „A koronát, amely 24 éven át a császár hatalmában volt, felszalagozva, páratlan pompával és ünnepélyességgel Sopronba viszik, mintha az égből szállt volna alá. Itt a megbízottak felhatalmazása alapján felhívást tesznek közzé, és messze tájon kihirdetik, hogy akiket a visszanyert Szent Korona szeretete és tisztelete felindít, Sopronban három napon át mindenkinek módja nyílik megszemlélésére és megvizsgálására” – számolt be Hunyadi Mátyás itáliai történetírója, Antonio Bonfini az ünnepségsorozatról, amelynek keretében a majd negyedszázados távollét után, 1463 nyarán hazatérő magyar koronát közszemlére bocsátották a városban. Többek között a Szent Korona visszahozatalában betöltött szerepéért a város kiváltságait királyi oklevélben erősítették meg, aminek köszönhetően Sopron a következő évtizedekben vitathatatlanul Magyarország egyik legelőkelőbb szabad királyi városa lett.
Csak gondoljuk bele abba, milyen felemelő élmény lehetett részt venni a koronázáson, ha csak a tömegben tolongva is, ha csak egy-egy koronázási emlékpénzt kézhez kapva is. Mert a koronázások alkalmával nem a hétköznapi garasokat szórták ám a nép közé, hanem kimondottan erre az alkalomra veretett emlékpénzeket. A soproni Bécsi-domb délkeleti részét 1862 óta hivatalosan is Koronázó-dombnak nevezik. A Koronázó-dombon pedig az 1915-ben emelt emlékoszlop jelzi azt a helyet, ahol III. Ferdinánd a hagyományos kardvágásokat ejtette, melyekkel tanúsította, hogy az országot megvédi ellenségeitől. Feliratai a következők:
„Tengermagasság az Adria felett 251 m”
„Történeti esemény színhelye volt e halom”
„Habsburgi III. Ferdinánd Sopronban 1625. dec. 8-án magyar királlyá koronáztatván Szent István kardjával innét tette meg a hagyományos kardvágást”
