Hol készült, hogy készült? A Neszmélyi borvidék színe-java

Magyarország második leghosszabb ideig uralkodó királya, Luxemburgi Zsigmond a magyar mellett a német és a cseh koronát is magáénak tudhatta, sőt német-római császár is volt. Ez a rendkívüli ember, kora egyik legjelentősebb államférfija – legalábbis a históriás könyvek szerint – a neszmélyit a kedvenc borvidékei között emlegette. A termőhelyen már a római időkben is termesztettek szőlőt; illatos, finom nedűket készítettek errefelé, amelyek ráadásul magas savtartalmuk miatt hosszú szállításra is alkalmasak voltak. A török hódoltság idején aztán megritkult a terület lakossága, és visszaesett a bortermelés is, ám a 19. században az Esterházyak és a Zichyek újra felfejlesztették a helyi borkultúrát. Ez a második világháború után ismét hanyatlani kezdett, Neszmély egy időre borvidéki rangját is elvesztette – ezt 1977-ben szerezte vissza.

A neszmélyi borvidék változatos összetételű: a Gerecse Dunára néző lejtői, az ászári körzet homokos talajú részei és a Pilis lábánál, Kesztölc mellett fekvő dűlők tartoznak hozzá. A vidék leginkább fehérborairól ismert, jellemző fajták a chardonnay, az olaszrizling, a zöldveltelini, az irsai olivér, a cserszegi fűszeres, de bőven akad ezerjó is errefelé.

Borvidéki barangolásunkat érdemes a Hilltop Borbirtokon kezdeni, a neszmélyi Melegeshegyen. Neszmély 1300 lelkes település a fővárostól 80 kilométerre, a Hilltop ültetvényeinek helyet adó magaslatról pedig csodálatos kilátás nyílik a Duna mintegy 14 kilométernyi szakaszára, illetve a felvidéki területekre. Mielőtt felkapaszkodunk, járhatunk egyet a falu határában lévő neszmélyi arborétumban – igaz, ez kevésbé látványos, mint a közeli agostyáni, de az eredetileg a Trianon után elcsatolt területek (főként tűlevelű) fajtáit bemutatni hivatott gyűjteményben nagyon jólesik a séta. Ahogy jólesik majd egy-két helyi alapanyagból készült falat és egy pohár finom bor a birtok folyamatosan nyitva tartó éttermében is. Kamocsay Ákos, a Hilltop tulajdonosa sokat tud a szakmájáról – 1997-ben Angliában, 1999-ben itthon is az év borászának választották –, és rengeteget tesz azért, hogy a ma még kevéssé ismert neszmélyi elfoglalja méltó helyét borvidékeink között.

Ami a gyönyörű fekvést és a jó borokat illeti, a Turay-pincészetnek sem kell szégyenkeznie. A Tatához közeli Baji Szőlőhegyen lévő családi gazdaság kitűnik otthonosságával is – a házigazdák kedvesek, nedűik illatosak, a kemencében sült finomságoknak pedig nemigen lehet ellenállni. A pincét egyébként a kapucinus rend építtette 250 évvel ezelőtt, a mellette épült présházban pedig különlegesen érdekes látnivaló a négy védőszentet ábrázoló szekkó.

A szőlőhegy legnagyobb attrakciója az Esterházyak 18. században épült, tizennégy ágú, kupolás csillagrendszerű nagypincéje, amely egykor 40 ezer akó befogadására volt képes. A pince sajnos csak nagyon ritkán nyílik meg a látogatók előtt. Érdemes követni a baji gazdák Facebook-oldalát: itt értesülhetünk a programjaikról, amelyek között olykor a pincetúra is elő-előfordul. (Hogy milyen csodás képződményről van szó, az például itt látható.)

Budapesttől mindössze 40 kilométerre, a Pilisben fekszik Kesztölc, csodálatos vidéken. Miután sétáltunk egyet a faluban, és megnéztük a 2016-ban létrehozott, varázsos hangulatú Pálos Gyógynövénykertet, illetve a pincéket – a település első írásos említése 1075-ből már a szőlővel volt kapcsolatos, vagyis ősi bortermő vidéken járunk –, tehetünk egy túrát a három kilométerre lévő Klastrompusztára, a pálos kolostor romjaihoz is. A testmozgás után pedig megérdemelt jutalomként felkereshetjük a Szivek pincét, ahol máig működik az 1867-ből származó nyomógerendás prés, a fehér-, vörös- és rozéborok pedig izgalmas ízvilágúak.

A neszmélyi borvidék többi pincészetéről többet megtudhatunk a Neszmélyi Borút Egyesület honlapjáról, a vidéken készült borokat pedig megkóstolhatjuk többek között a nyaranta rendezett Neszmélyi Bornapokon vagy az ősszel megtartott tatai Öreg-tavi Nagy Halászaton.