Híres békésiek nyomában, avagy történelmi celebspotting

Gyula városa kivételesen jól megőrizte az 1800-as évek hangulatát: szinte semmit sem változtak az utóbbi kétszáz évben az utcácskák. Ahol napjainkban járunk-kelünk, éppen ott sétált megannyi hajdani békési polgár is, akik közül bizonyára a leghíresebb Erkel Ferenc, a magyar Himnusz zeneszerzője. A komoly komponista helyett azonban egy fiatal fiúcskát képzeljünk most el, aki sietve igyekszik édesapja mögött a gyulai alispán, bizonyos Rosty Albert fényűző palotájába. Zenei mulatság lesz megint, ahol a kis Erkel Ferenc a kottalapozó, zenész édesapja pedig hegedűn játszik a házigazda szereplésével összeállt kamarazenekarban. A rendszeres házi zenélések mellett a tízévesforma Erkel a belvárosi templom orgonája mögött is fel-feltűnik: előfordul, hogy helyettesítenie kell édesapját, ilyenkor állítólag egy zsámolyt tettek az orgonaszékre, hogy felérje a hangszert. Amikor pedig ma betérünk a Százéves cukrászdába egy kávéra, vagy az Almássy-kastély öreg fái alatt hűsölünk, akkor is épp Erkelt követjük: annak ellenére, hogy fiatalon elkerült a városból, gyakran járt vissza Gyulára. Eleinte a szünidőket, majd később a pihenőidejét töltötte rendszeresen itt. Öröm volt, ha ide utazott, neki is és a gyulaiaknak egyaránt – szerették a táncmulatságokon improvizálva keringőt játszó, a társasági életet kedvelő mestert, aki ráadásul nemcsak a zeneszerzésben, hanem a sakkjátékban is fényes tehetség volt!

Egy másik géniusz is kötődik Gyulához, noha neve említésekor mindenkinek inkább Békéscsaba jut az eszébe. Bár a fiatalon elárvult Munkácsy Mihály – mert róla van szó – Békéscsabán kezdte meg asztalostanulmányait, minden jel arra mutat, hogy Gyulán lépett a későbbi világsikerhez vezető útra: itt dőlt el, hogy festő lesz belőle. Történt ugyanis, hogy a 17 éves Munkácsy ifjú asztalosként Aradon dolgozott, ahol a sok nélkülözés közepette súlyosan megbetegedett, így visszatért nevelőatyjához, Reök Istvánhoz. Reök ekkor már Békéscsaba helyett Gyulán lakott egy asztalosmester házában, a mai Munkácsy utca 15. számú házban, igen szerény körülmények között. Itt lábadozott a fiatal festő, és ezalatt az idő alatt néhány hétig rajziskolába is járt, majd összetalálkozott Szamossy Elekkel, aki a Wenckheim grófoknál dolgozott éppen. Szamossy tanult festőművész volt, aki portrék készítésével kereste a kenyerét, sokat tudott a különféle technikákról és a művészettörténetről is. Mellette, a kastélyban dolgozva kezdte szárnyait bontogatni az ifjú Munkácsy Miska – így szólították a hozzá közel állók –, és az ő javaslatát megfogadva utazott aztán fel Pestre tanulni, dolgozni. Valahogy így kezdődött tehát a Munkácsy-életút, mely hamarosan Bécsben és Párizsban folytatódott, ám kötelékei gyakran visszahúzták Békésbe. A nélkülöző fiúból ünnepelt sztár lett néhány évtized alatt, de képein mindvégig megtalálni a vidék impresszióit. Első vázlatkönyve – mely rejtélyes módon a második világháború óta lappang – teli van a környék ábrázolásaival. A gyulai vár, a tanyák és a helyi emberek szerepelnek a lapokon, és később is számos portrét is készített csabaiakról, gyulaiakról egyaránt.

Egészen másképp, de szintén a békési világból inspirálódott a 20. század egyik legnépszerűbb film- és színpadi színésze, Kállai Ferenc. A huncut mosolyáról ismert színészlegenda többek között leghíresebb karakterének, Pelikán József gátőrnek a megformálásakor is visszanyúlt gyerekkori emlékeihez: az ízes beszédet Gyomaendrődről hozta magával. Itt született ugyanis 1925-ben Krampner Ferenc borbélymester és Gálos Ilona gyermekeként a családi körben csak Tutiként becézett Kállai. Állítólag édesapja nevezte el így, amikor először meglátta: „Ez egy tuti gyerek!” A kis Kállait kell elképzelnünk, amikor Gyomán járunk: például nagy komoly arccal ministrálni a templomban. S hogy mennyire vonzotta a közönség előtti játék, azt egy kedves helyi anekdota is bizonyítja: egyszer egy vándorcirkusz társulathoz szegődött, valósággal elszökve otthonról. Ám azzal nem számolt, hogy nagyapja tanúja a történésnek, így aztán nagy volt a meglepetés, amikor a következő, dévaványai előadás szünetében a vizet árusító Tuti saját édesapja hangját hallotta meg: „Kisfiam, hozzál csak ide is egy pohárral!” Ehhez hasonló történetekre is biztosan fény derül, ha a Kállai-hagyatékot bemutató kiállítás megnyílik majd a városi képtár új szárnyában.