Helyszín címkék:
Magyarország legrégibb vegetáriánus étterme, az egri Govinda
- Bóday Csilla
1996-ot írunk: a Széchenyi úton, a belvárostól mindössze 5 perc sétára, megnyitja kapuit az első egri Krisna-templom. Bár a hívek rendszeresen tartanak nyilvános programokat a nagyközönség számára, a szakácsok egzotikus fogásait egyelőre a maroknyi szerzetes és a szűkebb kongregáció élvezheti. Ám a vasárnapi „szeretetlakomák”-nak köszönhetően hamar híre megy, hogy a „krisnások” milyen ínycsiklandóan főznek, és a fokozódó érdeklődés hatására 1997-ben – egyelőre még csak a nagyméretű templomszoba fél szárnyában – megnyílik a Govinda étterem, s rövid időn belül a város egyik legkedveltebb étkezdéje lesz, mind a „vegák”, mind a nem-vegetáriánusok körében, annak ellenére – vagy talán épp amiatt – hogy sok mindenben homlokegyenest más, mint a többi étterem a városban. A vendégek tiszteletteljesen leveszik cipőjüket, mikor belépnek és helyet foglalnak az asztaloknál, a menün semmiféle hús, hal vagy tojás alapú fogás nem található, nem rendelhetnek egy pohár híres egri bort az ételek mellé, ám az elégedett arcokról sugárzik, hogy mennyire élvezik az ízeket és az atmoszférát. Ha egy pillantást vetünk a vendégkörre, hamar kiderül, hogy a Govinda étterem nem csupán az elkötelezett hívek által látogatott egyházi projekt, hanem egy olyan spirituális, kulturális és gasztronómiai olvasztótégely, amely az egriek életének szerves, közkedvelt részévé vált. Ha az utcán bárkit megállítanánk, aligha találnánk olyan egrit, aki ne tudná, hogy mi az a Govinda. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a vendégkör 95%-a nem krisnás, hanem civil polgár, sőt, például sok keresztény is itt étkezik a 40 napos böjt ideje alatt!
Hitvallás és Facebook
Talán előző életükben a szakácsok és a vendégek is együtt védték a várat a török hadak ellen, és innen származik a barátian szoros egri, családias hangulat, vagy a város bája ejti rabul az itt élőket és a látogatókat egyaránt, de az biztos, hogy a kedves kiszolgálás, a gondosan válogatott alapanyagok, a több ezer éves receptek, az egzotikus fűszerek, a gyakorlott szakácsok és a személyzet elkötelezett hite abban, hogy az étkezés jóga – a test és a lélek táplálásának és megszentelésének jógája – a Govindát felettébb vonzóvá teszik. Az étterem menedzsmentje emellett kiemelt jelentőséget tulajdonít alapító mesterük, A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada kijelentésének is, mely szerint
„Egy Krisna-templom 10 kilométeres körzetében nem élhet éhező ember!”
Ennek jegyében az év minden napján ellátják a helyi nagycsaládosokat és rászorulókat, akik nagyon hálásak nem csak az ingyenes félezer adag meleg ételért, hanem a lelki támogatásért is. 2015-re már annyira megnőtt a lakosság igénye és a szegényélelmezési program volumene, hogy a központ és az étterem új helyre költözött. Bár fizikailag az utcán mindössze háromszáz méterrel lejjebb található, a Széchenyi útról nyíló Tűzoltó-tér lett az új helyszín, a költözés nem csak egy szebb épületet és korszerűbb konyhát jelentett, hanem egy mélyebb transzformáció is lezajlott: az étterem új arculatot kapott, megújult a menü, sőt – lépést tartva a korral – elkészült egy imázsfilm is, amely napokon belül több tízezres nézettséget hozott a közösségi médiában.